A Krónikának elmondta, tavaly is ebben a formában szervezték meg a végleges tanári posztokért kiírt versenyvizsgát, akkor azonban senki sem kifogásolta a megmérettetés lebonyolításának módját. A szakember szerint ráadásul ez jóval hatékonyabb a korábbiaknál.
Az érdekvédelmi szervezetek szerint a vizsga szervezői a tanügyi személyzet jogállását szabályozó törvény két cikkelyét is megszegték, amelyek előírják, hogy a dolgozatokat javító és felülbíráló bizottságokat az ezzel megbízott felsőoktatási intézmény rektorának kell kineveznie. Ezzel szemben sok helyen középiskolai tanárok javították a dolgozatokat az egyetemi professzorok helyett. „Nem tudni, hogy idén hogyan – iskolai vagy országos szinten – szervezték meg a versenyvizsgát. Fennáll a veszély, hogy érvénytelenítik az eredményeket, ha egy sikertelenül vizsgázott tanár a vizsga és a dolgozatok javításának megszervezése ellen nyújt be óvást.
A megoldott fellebbezések esetében még nagyobb annak az esélye, hogy érvénytelenítik az eredményeket, ha bebizonyosodik, hogy valóban megszegték a tanügyi személyzet jogállását szabályozó törvényt. Ez rendkívül súlyos következménnyel járna, hisz így azok a tanárok, akik sikeresen levizsgáztak, elvesztik elnyertnek hitt állásukat” – nyilatkozták a Mediafax hírügynökségnek nevük elhallgatását kérő szakszervezeti vezetők.
Az érdekvédelmi szervezetek képviselői szerint a dolgozatok javítását, illetve az óvásokat követően azok újrajavítását is középiskolai tanárok végezték, szemben a törvényi előírásokkal, melyek szerint a dolgozatokat javító felsőoktatási intézmény rektorának a feladata kinevezni a fellebbezési bizottságot.
Az óvások elbírálását követően a vizsgázók 77,4 százaléka ért el átmenőjegyet, csaknem másfél százalékkal több, mint a fellebbezés előtt. Azonban az utóbbi évekhez képest idén kaptak a legkevesebben átmenőjegyet, a 2007–2009 közötti időszakban a jelöltek 80 százaléka ért el 5-ösön fölüli átlagot.
Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes ugyanakkor a Krónikának elmondta, az oktatási tárca javasolta a vizsgáztató központoknak, hogy egyetemi tanárok helyett középiskolai oktatókkal szervezzék meg a véglegesítő vizsgát. Elismerte: valóban szerepel a törvényben a szakszervezetek által kifogásolt kitétel, azonban a jogszabály a vizsgák lebonyolításának módszertanát nem szabályozza. Elmondta, a középiskolai tanárok bevonásával lehetőségük nyílt arra, hogy csupa megbízható munkatárssal dolgozzanak, a jobb kommunikációnak köszönhetően sokkal gördülékenyebben zajlott a dolgozatok javítása és a fellebbezések elbírálása. A főtanfelügyelő-helyettes nem érti, hogy mit kifogásolnak a szakszervezetek, hiszen tavaly is ugyanilyen módon szervezték meg a vizsgát, elképzelhetőnek tartja, hogy az érdekvédelmi szervezetek csak az oktatási tárcát akarták támadni. A Kolozs megyei tanfelügyelőségre ez idáig nem érkezett a vizsgák megszervezését érintő panasz.
A Kovászna megyei oktatási szakemberek nem tartják megvalósíthatónak, hogy tanévkezdésig újraszervezzék a versenyvizsgát vagy újrajavítsák a dolgozatokat. Keresztély Irma főtanfelügyelő a Krónikának elmondta, a jogászok feladata eldönteni, hogy jogos-e a tanügyi szakszervezetek jelzése. Függetlenül attól, hogy milyen döntés születik, a főtanfelügyelő nem tartja kivitelezhetőnek, hogy a tanévkezdésig újraszervezzék a vizsgát vagy újrajavítsák a dolgozatokat. „Ha érvénytelenítik a megmérettetést, mi történik azokkal a tanárokkal, akik végleges álláshoz jutottak, amelyeket szeptember elsején el kell foglalniuk?” – tette fel a kérdést Keresztély Irma. Mint mondta, augusztus végén meg kell hirdetni a még üres állásokat, hogy a helyettesítők elfoglalhassák azokat, így valószínűleg a tanévkezdésig rendelkezésre álló rövid idő alatt nem történik érdemi változás.
Csatlós Mihály Levente tanár, a Kézdiszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke megkeresésünkre elmondta, a szervezetlenség nagy felelőtlenségre utal, és ilyen helyzetben a tanügyminiszter lemondása lenne a megfelelő gesztus. A dolgozatokat nem egyetemi központokban, felsőfokú intézmény rektora által kijelölt bizottság javította, nem tartották be a szabályokat, így az esetleges részrehajlás gyanúja is felmerülhet, magyarázta. A szakszervezeti bizalmi szerint a vizsga újraszervezése hatalmas felhajtással, kiadással járna, de azok, akik sikertelenül vizsgáztak, sikeresen fellebbezhetnek. Csatlós is úgy látja, tanévkezdésig nem lesz változás, a döntést halogatni fogják, amivel csak fokozzák a tanügyi rendszerben amúgy is létező zűrzavart.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.