2008. június 13., 00:002008. június 13., 00:00
Ezért egyik első, és mondhatni mindent felülíró feladatunk, hogy minél gyorsabban elkészíttessük a város általános fejlesztési tervét, mert minden egyéb, ami ezt megelőzné, csak foltozgatás lenne. Ahhoz hasonlítanám a jelenlegi helyzetet, mint amikor egy házat felépítenek abban a reményben, hogy majd utólag úgyis megkapják rá az építkezési engedélyt.
Az eddigi városvezetés saját bevallása szerint zárva tartotta a várost, hogy ne változzon meg az etnikai összetétel.
Fontosnak tartja ezt a kérdést, és van terve a nemzetiségi arány megőrzésére?
Sepsiszentgyörgy a beruházók, vállalkozók számára volt tiltott város. Pontosabban csak azok nyertek bebocsáttatást, akik a szűk érdekszféra hasznát kiszolgálták. A város egyetlen esélye, ha szélesre kitárja a kapuit. Ez nem fog gyorsan megtörténni, mert a vállalkozói szférában nagyon rossz híre van a városnak. Mindent meg kell tennünk, minden befektetői konferencián, fórumon jelen kell lennünk. Sem időnk, sem okunk újra felfedezni a meleg vizet, ezért több sikeres magyarországi városvezetési modell is a rendelkezésünkre áll, ezek révén több lépést meg tudunk spórolni. De biztos vagyok benne, hogy a lakosság etnikai összetételét nem fogja megváltoztatni, ha elözönli a várost a vállalkozói tőke. Ha a városvezetés a lakosság érdekeit tartja szem előtt egy-egy szerződés megkötésekor, akkor a beruházók a helyi vagy a hazacsábított munkaerőt fogják elsősorban foglalkoztatni.
Milyen konkrét gesztusokkal közeledne megválasztása esetén a tanács RMDSZ-es tagjai felé, hogy biztosítsa a sikeres együttműködést?
Egészen konkrét gesztusra készülök. Az egyik alpolgármesteri széket az RMDSZ-nek szeretném felajánlani. Amikor az MPP felkérésére igent mondtam, az volt az egyik feltételem, hogy függetlenül a választások alakulásától, az első baráti gesztust nekünk kell megtennünk. Az RMDSZ által hirdetett egység kiürült.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.