Hirdetés

„Minket, Isten igazán próbára tettél!” – Az államosításra emlékeztek az erdélyi ferencesek

Erdélyi ferencesek

Arra emlékeztek Kolozsváron, hogy 75 éve a ferences szerzeteseket megfélemlítették, megfigyelték, sokakat üldöztek és börtönbe zártak

Fotó: Pantea Tibor OFM

Minket, Isten igazán próbára tettél! – jelmondattal szervezték a 75 évvel ezelőtti államosításra emlékező rendezvényt Kolozsváron a ferences szerzetesek. A szerda délutáni eseményen a szentmise után az erdélyi ferencesek megpróbáltatásairól Nagy Mihály Zoltán történész tartott előadást, majd bemutatták az államosítás 75. évfordulójára kiadott köteteket.

Krónika

2024. december 12., 13:592024. december 12., 13:59

Immár 75 éve, hogy a Kisebb Testvérek Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Rendtartományának kolostoraiban, azaz az erdélyi ferenceseknél elkezdődött az államosítás, ennek emlékére tartottak eseményt szerdán Kolozsváron – közölte a Ferences sajtószolgálat.

Erdélyi ferencesek Galéria

Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke és Orbán Szabolcs Kolozsváron szolgáló szerzetes

Fotó: Pantea Tibor OFM

A több hónapon át tartó folyamat során a kommunista hatalom ellehetetlenítette a szerzetesi életet, a kolostorokat elfoglalták és kiürítették,

Hirdetés

a szerzeteseket megfélemlítették, megfigyelték, sokakat üldöztek és börtönbe zártak. Erre emlékeztek szerdán a ferences szerzetesek a kolozsvári ferences templomban és kolostorban.

A délután öt órakor kezdődött ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Urbán Erik tartományfőnök volt. Prédikációjában kiemelte: ez a megemlékezés nem csupán múltidézés, hanem mély hálaadás is.

Erdélyi ferencesek Galéria

Nagy Mihály Zoltán, Flóra Ágnes, Jonica Xénia és Orbán Szabolcs a kötetek bemutatóján

Fotó: Pantea Tibor OFM

„Hála a mély, bátor helytállásáért, akik nem hajoltak meg az elnyomás előtt, hanem Krisztus igáját öltötték magukra, Krisztusban gyökerezve tanúsították hitüket és rendi elköteleződésüket” – mondta az ünnep szónoka. Hozzátette:

a rendelkezésünkre álló források, a lehallgatási jegyzőkönyvek, visszaemlékezések és iratok fényt vetnek a sötét időkre,

illetve az említett dokumentumok nemcsak a szenvedést, hanem a hűséget és a reményt is tanúsítják. Úgy fogalmazott: a megpróbáltatott szerzetesek példája arra tanít, hogy az üldöztetés közepette is meg lehet maradni Krisztus igája alatt, amely „könnyű és édes”.

Erdélyi ferencesek Galéria

Az államosítás 75. évfordulójára emlékeztek a kolozsvári ferences kolostorban

Fotó: Pantea Tibor OFM

„Mit üzen számunkra ez a megemlékezés ma? Az elmúlt 75 év nem múlt el nyomtalanul. A rendszerváltás után 30 évvel a rendtartomány még mindig szembesül az új kihívásokkal: a hivatások csökkenésével, az elköteleződés nehézségével és a gyorsan változó társadalom kihívásaival, a részben visszakapott, de felújítás alatt és előtt álló kolostorainkkal.

Mégis, ahogyan a múltban, most is erőt meríthetünk abból a hitelességből és egyszerűségből, amelyet a testvérek éltek meg az üldöztetés éveiben” – mondta Urbán Erik.

Úgy fogalmazott, a megemlékezés arra hív, hogy ne csak emlékezzünk, hanem új lendülettel folytassuk küldetésünket. „Szent Ferenc atyánk szavai ma is élők, és nekünk szólnak: »Kezdjük el, testvérek, mert eddig keveset tettünk!« Ez a nap arra biztat és buzdít, hogy hálás szívvel fogadjuk a kapott hivatást, és adjuk tovább a ferences lelkiség kincseit az utánunk következő generációknak – hangsúlyozta a provinciális.

Erdélyi ferencesek Galéria

Nagy Mihály Zoltán történész, a Bihar Megyei Állami Levéltár főlevéltárosa tartott előadást a ferences kolostor dísztermében

Fotó: Pantea Tibor OFM

A szentmise után a kolostor dísztermében folytatódott a megemlékezés. Köszöntőt mondott Brendus Réka, a Nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője, valamint Simon István Előd, Magyarország Kolozsvári Főkonzulásának konzulja.

A köszöntőbeszédeket követően Nagy Mihály Zoltán történész, a Bihar Megyei Állami Levéltár főlevéltárosa Az erdélyi ferencesek és a rend írásos emlékeinek szétszóratása 1948 után címmel tartott előadást,

majd Flóra Ágnes történész-levéltáros, a Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Levéltárának munkatársa, Jonica Xénia, az Erdélyi Ferences Rendtartomány Gyűjtőlevéltárának levéltárosa és Nagy Mihály Zoltán történész bemutatta az államosítás 75. évfordulójára kiadott Repertórium, illetve Minket, Isten, igazán próbára tettél című köteteket is.

Erdélyi ferencesek Galéria

Brendus Réka, a Nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője is köszöntőbeszédet mondott Kolozsváron

Fotó: Pantea Tibor OFM

Utóbbi kiadvány megvásárolható a csíksomlyói és a kolozsvári ferences kegytárgyüzletekben, illetve postai úton is igényelhető az ofmarchiv@gmail.com e-mail-címen.

Erdélyi ferencesek Galéria

Az államosítás 75. évfordulójára kiadott Repertórium, illetve Minket, Isten, igazán próbára tettél című köteteket is bemutatták

Fotó: Pantea Tibor OFM

korábban írtuk

Amikor ellehetetlenítették az erdélyi ferencesek működését: megemlékezés az államosítás 75. évfordulóján
Amikor ellehetetlenítették az erdélyi ferencesek működését: megemlékezés az államosítás 75. évfordulóján

Történészek részvételével tart megemlékezést a Kisebb Testvérek Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartománya az államosítás 75. évfordulóján.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés