Magyarország csíkszeredai főkonzulja szerint a köztársasági elnök több meghívást is kapott erre a pár napra, ezért a szervezők úgy állították össze a látogatás programját, hogy Sólyom László minél több székelyföldi helységbe eljuthasson. Mivel magánlátogatásra érkezik Erdélybe, román hivatalosságokkal nem találkozik.
Sólyom László október 23-án, csütörtökön érkezik Marosvásárhelyre, ahol Markó Béla RMDSZ-elnökkel folytat megbeszélést. Innen Csíkszeredába utazik, ahol részt vesz az este kezdődő október 23-i ünnepi rendezvényen.
A köztársasági elnök október 24-én, pénteken Hargita és Kovászna megye RMDSZ-es tanácselnökével, Borboly Csabával és Tamás Sándorral, valamint Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármestereivel ebédel, majd a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemre, valamint a Márton Áron és a Segítő Mária Gimnáziumba, illetve a csíksomlyói kegytemplomba látogat. Ugyancsak pénteken találkozik Tőkés László európai parlamenti képviselővel, illetve a Csíki-medence polgármestereivel, alpolgármestereivel.
Sólyom László október 25-én, szombaton Kovászna megyébe megy, ahol a Székely Nemzeti Tanács vezetőségével, majd a megyei és helyi elöljárókkal találkozik. A köztársasági elnök a háromszéki megyeszékhely mellett Barótra, Nagyajtára, Apácára, Kézdivásárhelyre, Csernátonba, Gelencére és Bereckbe is ellátogat, majd este visszatér Csíkszeredába, ahol egy népzenei gálaesten vesz részt. A köztársasági elnök Gyergyószentmiklóson tölti a vasárnapot, majd hétfőn Székelyudvarhelyre is ellátogat, és a nap folyamán tér vissza Budapestre egy Marosvásárhelyről induló repülőgéppel.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.