Hirdetés

EMSZ: az úzvölgyi temetőben sírgyalázás és etnikai feszültségkeltés zajlott, feljelentik az elkövetőket

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Feljelenti az úzvölgyi katonatemetőben szombaton törvénytelenül 150 fakerseztet elhelyező szélsőséges Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesületet az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), mivel a román szervezet tettét bűncselekménynek tekinti – tudatta hétfőn a párt.

Krónika

2023. július 10., 12:072023. július 10., 12:07

2023. július 10., 12:352023. július 10., 12:35

Az EMSZ közleménye szerint az úzvölgyi temetőgyalázás is bizonyítja: a hatóságok az állampolitikává emelt magyarellenesség jegyében, a közösségünk ellen irányuló nyilvánvaló sovén-nacionalista provokáció jelenléte mellett is, szándékosan megfeledkeznek a törvény által előírt kötelességük teljesítéséről, és – a jogállamiság látszatára sem adva – tétlenül szemlélik a leggyomorforgatóbb uszítást és történelemhamisító sírgyalázást is. Ezért nem megoldás Borboly Csaba megalkuvó „békéje”.

A párt rámutat:

Hirdetés

az úzvölgyében korábban illegálisan felállított betonkeresztek elbontását érvényes bírósági döntés rendelte el. Újabb keresztek felállítására engedélyt nem kért és nem is kapott a Calea Neamului Egyesület.

„A szombaton történt szégyenletes esemény nemcsak a történelemhamisítás, hanem a sírgyalázás, az etnikai feszültségkeltés és az uszítás tényállását is kimeríti” – hangsúlyozza az EMSZ.

A párt felhívja a figyelmet: a hétvégi események „különlegessége”, hogy

a provokációt előre bejelentették annak szervezői, a rendfenntartó szervek azonban semmit nem tettek a temetőgyalázás megakadályozása érdekében,

helyette a helyszínen végig nézték, hogyan dúlják fel a szélsőséges provokátorok hősi honvédeink emlékhelyét. Marian Stan csendőrkapitány a sajtó megkeresésére reagálva elmondta: az úzvölgyi temetőnél a csendőrség szerint nem történt semmi szabályellenes. „Mindez jól mutatja:

ha a közösségünk kárára elkövetett cselekményeket észlelnek a hatóságok, a jogállamiság szabályai érvényüket vesztik, a bűncselekmény tényét is kimerítő törvénysértés felett pedig szemet hunynak”

– hangsúlyozza a párt.

korábban írtuk

Úzvölgyi temetőgyalázás: ismét a magyar közösség méltóságába tiportak az RMDSZ elnöke szerint
Úzvölgyi temetőgyalázás: ismét a magyar közösség méltóságába tiportak az RMDSZ elnöke szerint

Tűrhetetlennek tartja és elítéli Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy a Calea Neamului nacionalista szervezet újabb kereszteket állított fel illegálisan az úzvölgyi katonatemetőben.

Az EMSZ azt is kifogásolja, hogy a magyar közösség ellen uszítva a România TV képviselői – élőben közvetítve a temetőgyalázást – „példás cselekedetnek” nevezték a randalírozást.

„Az úzvölgyi temető eredeti állapotba való visszaállítását jogerős bírósági döntés rendelte el. Minden olyan terv, amely ezen eredeti állapot megváltoztatására törekszik, jogellenes és történelemhamisításnak minősül. Épp ezért továbbra is elfogadhatatlannak tartjuk azt az alkut, melyet Borboly Csaba és George Simion, a magyarellenességéről ismert AUR-vezér is támogat, amely szerint az úzvölgyi temetőben helyet kell biztosítani egy közös, „más nemzetek” hősei előtt is tisztelgő emlékműnek. Számunkra azonban

csak egyetlen megoldás elfogadható, éspedig az úzvölgyi temető megőrzése annak, aminek eredetileg szánták: az ott valóban eltemetett hősök nyughelyének”

– szögezi le a párt.

„Mivel azok, akik a temető ismételt meggyalázását megakadályozhatták volna, újból elmulasztották feladatuk teljesítését, a rendelkezésre álló – fényképes és videós – bizonyítékok összegyűjtését követően, feljelentést teszünk a szombati temetőgyalázás résztvevői, szervezői és támogatói ellen” – jelentette be az EMSZ.

korábban írtuk

Jogi lépésekre készül Csíkszentmárton önkormányzata az úzvölgyi „fakeresztplántálás” miatt
Jogi lépésekre készül Csíkszentmárton önkormányzata az úzvölgyi „fakeresztplántálás” miatt

Csíkszentmárton megteszi a szükséges jogi lépéseket amiatt, hogy egy román szervezet újabb kereszteket állított fel illegálisan a községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőben – közölte az MTI-vel vasárnap a Hargita megyei község polgármestere.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés