Hirdetés

Emberkereskedelem miatt került előzetesbe két személy az egyik erdélyi városban

Emberkereskedelem

Lebuktak. A rendőrség végül pontot tett a kolozsvári rabszolgaügy végére, az emberkereskedelemmel gyanúsított boltosok előzetesbe kerültek

Fotó: Pexels

Emberkereskedelem miatt került előzetes letartóztatásba egy kolozsvári élelmiszerbolt két tulajdonosa, miután kényszerrel vettek rá két személyt, hogy nekik dolgozzanak.

Krónika

2025. március 21., 13:242025. március 21., 13:24

A vasútállomás környékén található élelmiszerbolt két, emberkereskedelemmel gyaúsított tulajdonosa két éven keresztül kizsákmányolt egy 61 éves férfit, akit fizikai erőszakkal kényszerítettek arra, hogy nekik dolgozzon.

A két gyanúsított, egy 40 éves férfi és egy 51 éves nő kihasználta az áldozat bizonytalan helyzetét. A férfit kezdetben a lakásukban szállásoltak el. Ezt követően

Hirdetés

arra kényszerítették, hogy minden nap fizetés nélkül dolgozzon az élelmiszerboltban, és többször bántalmazták.

A férfi közben elhunyt.

A két tulajdonos ezt követően 2023-ban beszervezett egy másik személyt, akit idén március elejéig ugyanilyen körülmények között kényszerítettek munkára.

A hatóságok közbeléptek, és a rendőrök a házkutatásokat követően több, az ügy szempontjából fontos bizonyítékot is begyűjtöttek.

A két gyanúsítottat először 24 órára őrizetbe vették, majd 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket

Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről

Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről
2026. augusztus 31., hétfő

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is

Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is
2026. augusztus 31., hétfő

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár

Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
2026. augusztus 31., hétfő

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron

Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron
2026. augusztus 30., vasárnap

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban

A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban

A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban
2026. augusztus 30., vasárnap

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát

Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát
2026. augusztus 30., vasárnap

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját
Hirdetés
Hirdetés