Hirdetés

Elveszhet a kormánytámogatás Baróton a vezetőség vitái miatt

A polgármester és az RMDSZ-frakció vitája miatt elveszhet a Barót víz- és csatornahálózatára kiutalt 400 ezer lej. Nagy István, az erdővidéki város magyar polgári párti (MPP) polgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, Borbély László környezetvédelmi miniszter ígéretéhez híven a tárca átutalta a helyi önkormányzatnak a 400 ezer lejes támogatást, azonban az RMDSZ-frakció nem szavazta meg, hogy az összeget belefoglalják a város költségvetésébe, így az elveszhet.

Bíró Blanka

2010. augusztus 19., 08:512010. augusztus 19., 08:51

Barót víz- és csatornahálózatának felújítása közel 20 millió lejbe kerül, a környezetvédelmi minisztérium által támogatott projekt kivitelezése tavaly kezdődött el. Az elöljáró szerint amennyiben továbbra is ilyen ütemben érkezik a pénz a minisztériumtól, a munkálat 15 év alatt fejeződik be. Eddig a kivitelező egy 1,5 millió lejes számlát állított ki, ebből a helyi önkormányzat kifizette a 240 ezer lejes önrészt. A szaktárca korábban adott 200 ezer lejt, és a napokban átutalt újabb 400 ezer lejt. Ilyen körülmények között nem engedhetik meg, hogy az RMDSZ-frakció akadékoskodása miatt elvesszen az újabb támogatás, mondta Nagy István.

Borbély László miniszter a Krónikának korábban elmondta, a szerződést 2007-ben írták alá, akkor kellett volna elkezdeni a munkálatokat, amikor a tárcának több pénze volt beruházásokra. Pál-Szilágyi Zoltán, a baróti RMDSZ-frakció vezetője kifejtette, a költségvetés-módosításról szóló határozattervezet több tételt is tartalmazott: a környezetvédelmi minisztérium által elkülönített pénz elfogadását, a polgármesteri hivatal számítógépes rendszerének felújítását és egy vízminőséget mérő laboratóriumi berendezés megvásárlását. Az RMDSZ-es tanácsosok az első két tételt támogatták, az utolsóval azonban nem értettek egyet.

Baróton nincs szükség vízminőségmérő berendezésre, mindenki tudja, hogy a víz nem felel meg az előírásoknak, és azt a közegészségügyi hatóság rendszeresen ellenőrzi, jelentette ki az önkormányzati képviselő. Ráadásul a víz- és csatornahálózat-felújítási projektbe is betervezték egy hasonló műszer megvásárlását, tette hozzá Pál-Szilágyi Zoltán, aki szerint az RMDSZ-frakció az erre szánt 29 ezer lejt inkább a művelődési ház felújítására fordítaná. Szerinte a megoldás az lenne, ha külön határozattervezetet készítenének minden egyes tételről. „Ha a tervezet csak a környezetvédelmi minisztérium által kiutalt 400 ezer lej elfogadásáról szól, az RMDSZ azonnal megszavazza azt” – mondta a frakcióvezető.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés