2009. április 02., 09:162009. április 02., 09:16
„A huszonnegyedik órába érkeztünk a Környezetvédelmi Operatív Programból finanszírozható munkálatok listájának a véglegesítésében” – fogalmaz nyílt levelében a tanácselnök, amelyben Borszék, Gyergyóújfalu, Gyergyóalfalu, Gyergyószentmiklós, Csíkcsicsó, Csíkmadéfalva, Székelyudvarhely és Maroshévíz önkormányzataihoz fordult. A megyei tanács elnöke arra a 93 millió eurós, kétszázalékos önrészt feltételező fejlesztési támogatásra utal, amelynek leadási határideje április 3., és amelynek kapcsán nem érkezett pozitív válasz az említett településekről.
| Azzal, hogy nem mond le vezérigazgatói tisztségéről, Darabán Ottó semmibe veszi Marosvásárhely lakosságát, és veszélyezteti azt a 90 millió eurót, amelyre az általa vezetett vízszolgáltató vállalat pályázott – állapította meg Marius Paşcan. Maros megye prefektusa a tegnap sajtóközleményben ítélte el az Aquaserv vezetőjét, akiről azt állítja, hogy „pimaszul sok pénzt vesz fel”, holott úriemberként már rég le kellett volna mondania tisztségéről. Darabán támadásával a volt városházi szóvivő azt a munkát folytatja, amit valamikori főnöke, Dorin Florea polgármester kilenc évvel ezelőtt elkezdett. Mint ismeretes, Vásárhely elöljárója számtalanszor bírálta – olykor jogosan, máskor alaptalanul – az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Aquaserv vízszolgáltató munkáját és a vállalat vezetőjét. Beiktatása után Paşcan egyik első intézkedése az Aquaserv ellenőrzése volt. A közlemény szerint a prefektusi vizsgálóbizottság számos rendellenességet talált a cégnél. Egyik ezek közül a bérezési rendszer, amely a prefektus megítélésében nem csak túl magas, de szinte átláthatatlan is. Az Aquaserv vezetősége szerint Paşcan vádjai alaptalanok. „Az utóbbi négy évben vállalatunk 24 ellenőrzésnek volt alávetve. A prefektúra viszont politikai prioritásként kezeli a vizsgálatot” – áll a vállalat tegnap kiadott válaszlevelében. Az Aquaserv szerint a víz- és csatornázási rendszer korszerűsítésére kiírt uniós pályázat épp a politikai hadjáratot folytatók miatt úszhat el. Mivel a 90 millió euró sorsa egy önkormányzati határozat módosításától függ, amit a többségben lévő román tanácsosok nem hajlandók meghozni, az Aquaserv néhány RMDSZ-es tanácsossal együtt a közigazgatási bírósághoz fordult. Azt kifogásolták, hogy társaik nem hajlandók figyelembe venni a környezetvédelmi minisztérium kritériumrendszerét, és a 2009/97-es tanácsi határozat visszavonását kérték. A bíróság nekik adott igazat, kötelezve az önkormányzatot az Aquaservnek kedvezőtlen határozat visszavonására. Ami a nyugdíjba készülő vezérigazgató lemondását illeti, a vállalat vezetősége szerint erre nincs ok, mutat rá a közlemény. Szucher Ervin |
Többek közt nehezményezi, hogy Gyergyószentmiklós önkormányzata februári határozatában egyenesen elutasítja a támogatási lehetőséget, holott – mint lapunk kérdésére elmondta – 7,5 millió eurós támogatástól esik el ezáltal a város, amelynek közel felében nincs sem víz-, sem csatornahálózat. Borboly Gyergyóújfalu és Gyergyóalfalu önkormányzatát is elmarasztalta, mondván, elutasító magatartásukkal miatt Gyergyócsomafalva sem részesülhet a támogatásból, hisz legkevesebb tízezer lakost számláló települési szövetségek lehetnek részesei a projektnek.
Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere a Krónika kérdésére kifejtette: a helyi tanács több mint három hónapon keresztül latolgatta a támogatási lehetőséget, végül miután a Harvíz Rt. igazgatója, Zólya László sem tudta „pozitívan meggyőzni”, a testület 70 százaléka a terv ellen szavazott. Egyed azzal érvelt, hogy a két községi önkormányzat Gyergyószentmiklós központtal egy közös víz- és csatornaszolgáltató céget kíván létrehozni, mert ezáltal olcsóbb szolgáltatáshoz jutnának.
„Ez egy globalizációs törekvés, amely azt célozza, hogy a gyergyói települések is a csíki cég monopóliuma alá kerüljenek” – szögezte le Egyed arra is kitérve, hogy a Harvíz Rt. által ajánlott víz köbmétere 3 lej, míg a gyergyószentmiklósi Go Rt. 1,4 lejt kér a szolgáltatásért. A szennyvíz köbméteréért is 45 banit fizetnek a lakosok a gyergyóalfalvi szennyvíztisztító állomásnak, ami lényegesen alacsonyabb, mint a csíki cég ajánlata. Gyergyóújfalu polgármesterét meglepi, hogy a tanácselnök nem tér ki Gyergyószárhegy, Gyergyóditró és Gyergyóremete önkormányzataira, hiszen ezek még a legelején elutasították az ajánlatot.
Borboly Csaba a „kivételezést” azzal indokolta, hogy a három településen a megyei tanács közbenjárásával már kiépítették a víz- és csatornahálózatot, létrehozták a saját szolgáltatójukat, ezt pedig a megyei tanács nem óhajtja felszámolni. „Egy jól működő szolgáltatót nem áll szándékunkban erőszakkal bevonni egy másikba, azonban a Go Rt. jövőjét illetően már nem vagyok ennyire optimista” – szögezte le Borboly.
Mint mondta, ismerve a Go Rt. gazdasági helyzetét, valószínűnek tartja, hogy kénytelenek lesznek emelni szolgáltatásai árát, ugyanis valamilyen pénzből el kell végezni a fejlesztéseket. Mik József polgármester szerint Borszékon sajátos helyzet állt elő: az önkormányzat már 2005-ben 25 évre szerződést kötött a Romaqua ásványvíz-palackozó céggel a szolgáltatás biztosítására.
Közben a fejlesztési ügynökségnél 1,8 millió lej támogatást nyertek, 530 ezer euró hozzáadott önrésszel a csatornahálózat 60 százalékának kiépítésére. „Az önrészt kölcsönből fedezzük, és a csatornahálózat 40 százalékának, illetve a teljes vízhálózatnak a kiépítésére szerződésünk van a Romaquával, amely hét év alatt végzi el a munkálatokat” – ecsetelte a polgármester.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.