
Az elszabadult villamos utolérte a megállóban az előtte haladó szerelvényt
Fotó: Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség
Hét személyt, köztük egy kiskorút szállítottak kórházba annak az aradi balesetnek a nyomán, amelyben két villamos és egy személygépkocsi volt érintett. Az egyik szerelvény vezető nélkül indult el a villamosremízből, és mintegy 500 métert tett meg az ütközésig.
2025. október 22., 15:202025. október 22., 15:20
Az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) első közlése szerint egymásba csúszott két villamos a megyeszékhelyen szerda délelőtt, az arad-ségai római katolikus templom közelében egy megállóban, és négy személyt kellett a helyszínen ellátniuk az orvosoknak. Utóbb arról tájékoztattak, hogy a balesetben egy személygépkocsi is érintett volt, és összesen hét személyt – köztük egy kiskorút – kórházba szállítottak.
A baleset az Aurel Vlaicu (Pécskai) úton történt, miután egy régebbi típusú villamos „véletlenül” elindult a remízből – úgy, hogy senki nem ült a vezetőfülkében (a depó egyébként a közelben, az UTA tér környékén található).
Claudiu Godja, az aradi tömegközlekedési vállalat (CTP) igazgatója az Agerpres hírügynökségnek közvetlenül a baleset után elmondta, hogy valószínűleg a villamosvezető véletlenül megérintette az irányváltó kart, amikor kiszállt a fülkéből. A szerelvény elindult, és körülbelül 500 métert tett meg, mielőtt nekiütközött az előtte ugyanazon a sínen haladó, új gyártású Civitas típusú villamosnak.
A mentősök hét személy szállítottak kórházba
Fotó: Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség
Mindkét szerelvény megrongálódott. A CTP és a rendőrség is vizsgálja a baleset pontos körülményeit.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!