Hirdetés

Elosztották a Kölcseyt

A szatmárnémeti polgármesteri hivatal kezdeményezésére hétfőn újabb egyeztetést szerveztek a Kölcsey Ferenc Főgimnázium ügyében. Az egyház, a városi és megyei tanács, a megyei tanfelügyelőség és a két iskola képviselői megtárgyalták, és alá is írták az iskolák épületcseréjére vonatkozó ütemtervet. Elek Imre, a költözni kényszerülő főgimnázium igazgatója nem látta el kézjegyével a dokumentumot.

Végh Balázs

2009. április 01., 09:462009. április 01., 09:46

„Nem írhattam alá a felkínált szerződést, mert azzal az általam képviselt tantestület, szülő- és diákközösség, valamint a szatmári magyarság érdekei sérültek volna” – magyarázta az intézményvezető.

Az intézmény jövőjét féltik

„A törvény a másik félnek ad igazat, ezt nem is vitatom, ám azt kifogásolom, hogy a kialakuló helyzet Erdély egyik legjobban működő magyar középiskolájának munkáját lehetetlenítené el” – nyilatkozta tegnap lapunknak Elek Imre. Az iskolaigazgató úgy látja, ha az intézményt feldarabolják, és olyan épületekbe helyezik át, amelyek állapota egyre rosszabb, az idővel az intézmény degradálásához vezet majd.

„Nem kell sok idő hozzá, hogy a felkínált feltételek között az iskolai morál és a színvonal egyaránt sérüljön, a diákok létszáma csökkenjen, és a tanulók lassan lemorzsolódjanak. Ha aláírtam volna a költöztetési ütemtervet, azt a tanári kar, a diákok és azok szülei ellen tettem volna. Ezért úgy jártam el, ahogy azt a közösségem elvárta tőlem” – tette hozzá Elek Imre, aki szerint a három épületben nem lehetne folytatni az eddigi minőségi oktatást.

Az igazgató szerint már ezelőtt 5 évvel is arról volt szó, hogy „szétszórják” a Kölcsey-gimnáziumot, és most azt kívánják, hogy a szomszédos ingatlanok felújításakor a két iskola azonnal cseréljen helyet. „Mi elköltöznénk, de sajnos semmilyen garanciát nem látok arra, hogy az illetékesek időben renoválni tudnák a szóban forgó épületeket. A mai gazdasági helyzetben semmilyen ígérgetésre nem lehet jótállást vállalni. Úgy vélem, azokat az ingatlanokat fél évtized alatt sem lehet rendbe hozni” – véli Elek.

Elfogadható megoldást keres az önkormányzat

Annak, hogy az igazgató nem látta el kézjegyével a szöveget, különösebb jogi vonzatai nincsenek, a dokumentum alapvetően morális erejű megállapodás, amit azért kezdeményeztek, hogy egy mindenki számára elfogadható megoldást találjanak – vázolta fel a kialakult helyzetet lapunk kérdésére Kereskényi Gábor jogász, alpolgármester.

Hangsúlyozta, a városvezetés megpróbálja megoldani, hogy a Kölcsey ne kerüljön ki a városszélre, relatíve központi helyen maradjon, a jelenlegi épületétől mintegy 50 méterre. „Ez csak három épület igénybevételével oldható meg. Mást nem tehetünk, az nem lenne jó senkinek, ha a végrehajtók lakoltatnák ki az iskolát” – tette hozzá az alpolgármester.
A hét eleji tárgyaláson aláírt ütemtervben Szatmár megye tanácsa vállalja a jelenleg református épületben működő kisegítő iskola elköltöztetését az egykori könnyűipari szakközépiskola (MIU) bennlakásába.

A volt diákszállás felújítását a megyei tanács bonyolítaná le, és megteremtené a költözés protokolláris és törvényes kereteit is. Emellett Szatmárnémeti polgármesteri hivatala kezdeményezni fogja a kiürült iskolaépület belső renoválási terveinek elkészítését a nyári tanügyi szünet kezdetéig. A nyári vakáció idején folyó építkezést a polgármesteri hivatal végezné, a munkálatokat a református egyház is támogatná.

Költöztetés, több részletben

Az említett intézmények képviselői által aláírt ütemterv szerint első lépésben a 2008/2009-es tanév lezárásakor, az érettségi vizsgák után a református gimnázium átadja a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak a Béke tér 10. szám alatti (egykori egészségügyi gimnázium) épületét. A cserét követően a reformátusok 12 osztályukkal és teljes adminisztratív személyzetükkel átköltöznének abba a Béke tér 2. szám alatti ingatlanba, amit jelenleg a kölcseysek használnak.

A terv úgy rendelkezik továbbá, hogy az említett két épület közötti, a Béke tér 6. szám alatt található (valamikori kisegítő iskola), szintén a református egyház tulajdonát képező ingatlant, kiürítése és felújítása után, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium használhatná tovább. A kölcseysek a felújítási munkálatok befejeztével, de legkésőbb a 2010/2011-es tanév kezdetéig, elfoglalhatnák az említett épületet. A főgimnázium továbbra is korlátlanul használhatja majd a főépület új szárnyát, mivel az nem képezi a református egyház tulajdonát.

A főgimnázium vezetője szerint iskolájának meglehetősen furcsa helyzettel kell szembesülnie. A hétfőn felkínált költözési terv értelmében a jövőben a két tanintézmény vezetősége írásbeli megegyezést kötne, ami alapján felosztaná a nem tanterem jellegű helyiségek (tanári szoba, különböző szaklaboratóriumok, könyvtár, sportterem, stb.) használati jogát. „Ez ellentmondás, hiszen amennyiben nem írtam alá a keretszerződést, úgy a tanárira, a laboratóriumokra és a többi hasonló funkciójú helyiségre sem fogok, és nem is írhatok alá semmilyen megegyezést” – hangsúlyozta Elek.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
Hirdetés