2008. augusztus 11., 00:002008. augusztus 11., 00:00
A Hivatalos Közlöny július 30-i számában leközölt 797-es számú végzésében jogerősen és végérvényesen kimondta, hogy a 2006/489-es kultusztörvény 26. szakasza nem ütközik az alkotmány előírásaiba. Ennek megfelelően a közjogi bíróságok nem bírálhatják felül az egyház fegyelmi ügyekben hozott, munkajogi következménnyel járó döntéseit – olvasható a KREK legutóbbi közleményében. Az alkotmánybíróság döntése azt is egyértelművé teszi, hogy az egyházi fegyelmi ügyekben kizárólag az egyházak dönthetnek. Az egyházi döntések jogerősek és végérvényesek, világi bíróság nem illetékes felülbírálni ezeket. Szatmárnémetiben augusztus 21-én kerül sor a gencsi ügy soron következő tárgyalására, ekkor terjesztik a törvényszék elé az alkotmánybíróság döntését.
Mint ismeretes, a Szatmár megyei Gencs volt református lelkipásztorát, Báthori Gyulát 2006 februárjában az egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt felfüggesztették tisztségéből, később palástjától is megfosztották. A lelkész azonban a szatmárnémeti törvényszékhez fordult, amely javára döntött 2007 augusztusában, és elrendelte jogaiba való visszahelyezését, elmaradt jövedelmeinek kifizetését, a kárpótlás fizetése végett az egyházkerület bankszámláinak zárolását. A volt lelkészt karhatalmi segítséggel próbálták meg visszaköltöztetni az egyházi tulajdonú parókiába. Legutóbb júniusban jártak kommandósok Gencsen, amikor is jogilag érvényt szereztek az ítéletnek, azaz Báthori kulcsot kapott a parókiához Szomor Attila lelkésztől, azonban viszsza már nem költöztették az egyházi tulajdonú épületbe.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.