2010. február 09., 09:142010. február 09., 09:14
Mint ismeretes, a vérközpont eddigi, műemléknek számító székhelye nem felel meg az egészségügyi intézmény működési feltételeinek, mivel az épület romos állapotban van. Felújítására már pályázott az önkormányzat, az elbírálás előtt azonban tisztázni kellett az ingatlan tulajdonjogát.
A kétharmados többséggel elfogadható ingatlancserét a polgári frakció több alkalommal megvétózta, arra hivatkozva, hogy nem látja biztosítottnak az óvoda jövőjét. Bár a városvezetés és a tanfelügyelőség már korábban megígérte, hogy a gyerekek óvodai körülményei a csere miatt nem romlanak, az MPP-s képviselőket ez nem nyugtatta meg.
Végül a tegnapi rendkívüli tanácsülésen a testület megszavazta Bálint József módosító javaslatát, így bekerült a tervezetbe, hogy az óvodásoknak három termet biztosítanak egy másik ingatlanban. A végső szavazást így is két órás vita előzte meg. Antal Árpád polgármester elmondta, a hétvégén Budapesten találkozott Szász Jenő MPP-elnökkel, aki közölte vele, amíg tízpontos követeléslistájukat nem teljesítik, a kétharmados ingatlancsere megszavazásakor számíthatnak a polgári frakció ellenkezésére. Meg nem erősített információink szerint a listán szerepel Bálint József viszszahelyezése az alpolgármesteri tisztségbe és az is, hogy az ő hatáskörébe tartozzon a város fejlesztése. Kulcsár Terza József, az MPP megyei elnöke a sajtónak elmondta, nincs tudomása ilyen követeléslistáról.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.