
Fotó: A szerző felvétele
2010. február 24., 09:342010. február 24., 09:34
Várhatóan 14 hónap alatt teljesen rendbe hozzák a csaknem egy évtizede kihasználatlanul álló, 200 éves Aranyszarvas fogadó épületét. A többszintes nagykárolyi épületegyüttes használhatóvá tétele több mint 1 millió eurójába kerül a helyi önkormányzatnak.
„Már közel egy éve gondolkodunk rajta, hogyan tudnánk felújítani az épületet. Több pályázatot is benyújtottunk, de egyik sem kapott kedvező elbírálást, így alternatív megoldásokhoz folyamodtunk” – fejtette ki a Krónika kérdésére Kovács Jenő polgármester. Mint részletezte, a restaurálási versenykiírás nem mindennapisága abban állt, hogy feltételül szabták meg, hogy a kivitelező csak akkor vállalja a munkálatok elvégzését, amennyiben számára az is megfelel, ha az önkormányzat csak az elkövetkező öt év alatt, több részletben tudja kifizetni azok ellenértékét.
Kovács szerint elsősorban a műemlék épület tetőszerkezetét és szigetelését kell felújítani, továbbá az ingatlan víz-, gáz- és villanyvezetékeit kell kicserélni, ezt követi a falak külső-belső újravakolása. „Úgy tervezzük, jövő nyáron már beköltözünk, és abban az épületben irányítjuk tovább a város ügyeit, amely korábban már szolgált városházaként” – tette hozzá Kovács.
Az Aranyszarvas fogadó gróf Károlyi György megbízásából épült 1838-ban, és az 1800-as évek végéig működött vendéglátó-ipari egységként. Később, 1890 és 1968 között városházaként szolgált, majd a 20. század végén különböző intézmények vették birtokba. Többek között autósklub, ifjúsági politikai szervezetek és egyéb irodák működtek benne.
Az Ybl Miklós építész keze nyomát is viselő ingatlant a rendszerváltás után a román hadsereg egyik helyi alakulata használta, amelynek felszámolása után évekig üresen állt. A régi épület állapotát a hadsereg hanyag hozzáállása, valamint a beszivárgó eső- és talajvíz erősen lerontotta.
A károlyi önkormányzatnak már régei terve, hogy ismét birtokba vegye az egykori városházát. A lépést sürgette az a tény is, hogy azt az ingatlant, amelyben jelenleg a helyi önkormányzat tevékenykedik, a restitúciós törvény értelmében visszakapta az eredeti tulajdonosa, akinek az önkormányzat havonta több mint 12 ezer lejes bérleti díjat kénytelen fizetni.
Ugyanakkor a jelenlegi polgármesteri hivataltól mindössze pár száz méterre fekvő ingatlan belső udvarral és több tíz tágas, magas plafonú helyiséggel rendelkezik, amely ideális lehet az önkormányzati irodák elrendezéséhez, hiszen a most használt épületet már rég kinőtte a hivatal.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.