2010. augusztus 06., 10:102010. augusztus 06., 10:10
Az RMDSZ és az EMNT vezetőinek összefogásprojektet kellene kidolgozniuk és ezt tartalommal feltölteniük, vélte a háromszéki megyeközpont polgármestere, aki szerint így elkerülhető lenne, hogy az EMNT-t pártként jegyezzék be. A szövetség a román kormányzásból adódó lehetőségeket, míg a Tőkés László által vezetett alakulat a magyar kormánnyal kialakított szoros kapcsolatát kamatoztathatja az erdélyi magyarság javára, érvelt Antal Árpád.
Viszont ha negatív forgatókönyv szerint a két szervezet nem fog össze, hanem vetélytársként versengenek, ezek a lehetőségek ahelyett, hogy erősítenék, akár ki is olthatják egymást, figyelmeztet. Többet árt, mint használ, ha az erdélyi magyar politikai palettán megjelenik egy harmadik szereplő, erre jó példák az RMDSZ–MPP-, valamint az MPP–Tőkés-viták, mondta Antal. Az EMNT pártként való bejegyzése az RMDSZ erőteljes pártosodását eredményezheti.
Ez viszont oda vezethet, hogy olyan helyzet alakul ki, amit a román politikum már rég szorgalmaz, hogy a magyar szervezetek politikai doktrínák mentén a román pártokkal szövetkeznek, vetítette elő a jövőt a politikus. Antal Árpád hangsúlyozta, Erdélyben az etnikai választóvonal fontosabb, mint a politikai doktrína. A kijelentését azzal támasztotta alá, hogy az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján a magyarellenességben nincs különbség a román pártok között.
„Amelyik román párt kormányon van, esetleg koalícióra lép az RMDSZ-szel, visszafogja a magyarellenességét, viszont amint ellenzékbe kerül, szabadjára engedi, jelenleg a liberálisok a legvéresebb szájú nacionalisták” – fejtette ki. Antal szerint ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy a magyar szervezetek kiütik egymást a parlamenti képviseletből, holott egyre inkább bebizonyosodik, ez mennyire fontos a magyar közösség érdekei szempontjából.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.