Hirdetés

Elhúzódik a barcarozsnyói vár felújítása, legkorábban jövő nyáron nyitják meg a turisták előtt a Brassó megyei erődítményt

A barcarozsnyói vár a brassói Fekete templom és a törcsvári kastély után Brassó megye leglátogatottabb turisztikai célpontja •  Fotó: Beliczay László

A barcarozsnyói vár a brassói Fekete templom és a törcsvári kastély után Brassó megye leglátogatottabb turisztikai célpontja

Fotó: Beliczay László

Továbbra is zárva tart felújítás miatt a barcarozsnyói vár, a Brassó megyei erőd több mint három éve elkezdődött rehabilitálása még nem fejeződött be – írt a radiobrasovfm.ro.

Krónika

2023. július 12., 12:102023. július 12., 12:10

A 13. században épült erődítményben egyelőre nem fogadnak látogatókat, csak kívülről csodálható meg a dombon emelkedő impozáns épületegyüttes.

A felújítási munkálatokra, amelyek 2020-ban kezdődtek el, európai uniós alapokból kapott 17 millió lejt Barcarozsnyó önkormányzata.

Hirdetés

Ebből az összegből a tervek szerint megerősítik a falakat, újjáépítik a védőbástyákat, múzeumot, kézműves műhelyeket rendeznek be, valamint kialakítanak egy előadótermet is.

A barcarozsnyói vár felújítását 2020-ban kezdték el európai uniós alapokból, 2021-ben így nézett ki az erődítmény •  Fotó: Székelyhon Galéria

A barcarozsnyói vár felújítását 2020-ban kezdték el európai uniós alapokból, 2021-ben így nézett ki az erődítmény

Fotó: Székelyhon

A felújítás tavaly abbamaradt, mivel a munkálatokat végző vállalkozás több pénzt kért, mint amennyit a törvény megenged. Emiatt tavaly decemberben egy másik céget szerződtettek, amely felülvizsgálja az elvégzett és hátralévő munkálatokat.

Liviu Butnariu, a Brassó megyei település polgármestere úgy nyilatkozott, hogy remélhetőleg már ebben az évben folytatódni fognak a felújítási munkálatok.

„Reményeink szerint jövő júniusra befejeződhet a felújítás, és jövő júliusban meg is tudjuk majd nyitni a várat a látogatók előtt” – mondta az elöljáró.

Amint a munkálatok megkezdésekor közölték az illetékesek, a főépületben külön gyűjtemény mutatja majd be az erődítmény történetét, az itt talált régészeti leleteket, de a felső várban például egy kovácsműhely is helyet kap.

Nicolae Pepene, a Brassó megyei múzeum igazgatója 2020-ban úgy fogalmazott, Barcarozsnyó a felújítás után „egy kicsi Segesvár” lesz.

•  Fotó: Radio Romania Brasov / Facebook Galéria

Fotó: Radio Romania Brasov / Facebook

Az intézményvezető úgy vélte, morális kötelességük a vár rendbetétele, miután 2000-ben átengedték egy magánbefektetőnek, mely nem kezelte megfelelően a műemléket, több szakszerűtlen beavatkozást is végrehajtott rajta.

Ezek eredményeként leomlott egy erkély, illetve a vár egyik támfala.

A céget 2008-ban sikerült kiebrudalni a létesítményből, mely 2010-ben bírósági végzés alapján átkerült az önkormányzat tulajdonába. Ez sürgősségi állagmegóvási munkálatokat végzett rajta, majd elkezdte az uniós pályázat előkészítését a teljes felújításhoz.

A megyeszékhelytől 15 kilométerre, a Törcsvári-szoros bejáratánál található barcarozsnyói vár a brassói Fekete templom és a törcsvári kastély után Brassó megye leglátogatottabb turisztikai célpontja.

Egyes vélemények szerint a Német Lovagrend építette 1215 körül, mások az első, 1241–42-es tatár betörés utánra teszik építését. Első írásos említése 1331-ből való, 1335-ben már ellenállt a tatárok támadásának.

A település első lakói szász telepesek voltak, Erdély legdélebbi szász településének számított.

korábban írtuk

Kigyulladt egy szálloda Barcarozsnyón, tűzoltók menekítették ki a vendégek egy részét
Kigyulladt egy szálloda Barcarozsnyón, tűzoltók menekítették ki a vendégek egy részét

Tűzoltók beavatkozására volt szükség vasárnapra virradóra, miután tűz ütött ki egy barcarozsnyói szállodában.

korábban írtuk

Elkezdődött a barcarozsnyói vár felújítása: egy „kisebb” Segesvárt ígérnek a látogatóknak
Elkezdődött a barcarozsnyói vár felújítása: egy „kisebb” Segesvárt ígérnek a látogatóknak

Egy évtizedes erőfeszítés után hétfőn elkezdődtek a barcarozsnyói vár felújítási munkálatai, miután az önkormányzat átadta a terepet a kivitelezőnek. A szász parasztvár nagyrészt uniós forrásokból kapja vissza középkori arculatát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson

Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Nemzetpolitikai konszenzust sürgetnek a külhoni magyar vezetők

Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.

Nemzetpolitikai konszenzust sürgetnek a külhoni magyar vezetők
2026. július 24., péntek

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett
2026. július 24., péntek

Orbán Viktor elmondta, mi a „fegyvere” a medvék ellen Erdélyben

Megérkezett Erdélybe Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki szombaton megtartja szokás szerinti előadását a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (avagy Tusványos) színpadán.

Orbán Viktor elmondta, mi a „fegyvere” a medvék ellen Erdélyben
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Nem csak lakást adnak: tízéves felzárkóztatási program indul a pataréti családokért

Újabb lakhatási és felzárkóztatási programmal segítenék a Kolozsvár melletti nyomortelepeken, mélyszegénységben élő családokat. A kezdeményezés kapcsán többen is kifogásolták, hogy a kedvezményezettek a város különböző lakónegyedeibe költözhetnek.

Nem csak lakást adnak: tízéves felzárkóztatási program indul a pataréti családokért
2026. július 23., csütörtök

Az eurózónához csatlakozás esély, de önmagában nem garancia a jólét növekedésére

Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.

Az eurózónához csatlakozás esély, de önmagában nem garancia a jólét növekedésére
2026. július 23., csütörtök

Még inkább felgyorsítanák a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés ütemét

Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.

Még inkább felgyorsítanák a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés ütemét
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Sorozatrabló bukott le egy erdélyi városban: újabb támadása után kattant a bilincs

Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.

Sorozatrabló bukott le egy erdélyi városban: újabb támadása után kattant a bilincs
2026. július 23., csütörtök

A Nagyváradnak járó uniós források felfüggesztését kérik civil szervezetek a Pride-felvonulás betiltása miatt

Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.

A Nagyváradnak járó uniós források felfüggesztését kérik civil szervezetek a Pride-felvonulás betiltása miatt
2026. július 23., csütörtök

„Az autonómia nem célja, hanem eszköze a megmaradásnak”

Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.

„Az autonómia nem célja, hanem eszköze a megmaradásnak”
Hirdetés
Hirdetés