Hirdetés

Elfelejtett vidék szorgalma

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Kolozs megye - A Mezőségen a vajdakamarási általános iskola jelentheti az egyetlen lehetőséget arra, hogy a magyar gyermekek anyanyelvükön tanulhassanak. A helybéliek arra törekednek, hogy iskolájuk úgynevezett szórványiskola-központtá váljon. Erről Mihályfalvi Katalin, a vajdakamarási I–VIII. osztályos általános iskola igazgatója beszélt a teljesen felújított iskolaépület átadóünnepségével egybekötött, századik tanévzáró ünnepségen, a hétvégén.

Benkő Levente

Benkő Levente

2008. június 16., 00:002008. június 16., 00:00

Fotó: Szabadság

„A Mezőségen a folyamatosan csökkenő gyermeklétszám miatt minden évben megszűnik egy-egy magyar iskola. A Vajdakamarással szomszédos Magyarpalatkán évek óta nincs magyar nyelvű oktatás, a gyermekek így csak románul tanulhatnak. Úgy tűnik, hogy szeptembertől a visai általános iskola is bezárja kapuit, s ez tizenhárom magyar gyermek sorsát teszi bizonytalanná” – ecsetelte a pedagógus. Véleménye szerint jelenleg csak a vajdakamarási általános iskola nyújt minőségi oktatást magyar nyelven a Mezőségen. Elmondta: ebben meghatározó szerepet játszik a kormányforrásokból teljesen felújított, és őszig újabb két tanteremmel, valamint korszerű illemhelyekkel ellátott szárnnyal bővülő épület.
Szintén fontos megvalósításként említette Mihályfalvi Katalin iskolaigazgató a két éve alapított, Makkai Sándor íróról, a falu egykori lelkészéről elnevezett iskolai könyvtárat, a világhálós hozzáférést, a magyar nyelvű iskolaújságot, valamint az összetartozást és a magyarságtudatot erősítő, tanórákon kívüli foglalkozásokat is.
Az összesen 2600 lelket számláló – közel 60 százalékban románok, 38 százalékban magyarok lakta – Magyarkályán községhez tartozó, majdnem ezer lelkes Vajdakamarás kilencven százaléka magyar. A helyi általános iskolában 62 gyermek tanul. A száz évvel ezelőtt épített iskola falára a második világháború befejezése óta most került vissza a magyar felirat.
Mihályfalvi Katalin az avatón jelen levő Borbély László középítkezési, területfejlesztési és lakásügyi minisztert arra kérte: biztosítsanak további forrásokat az eddig 550 ezer lejes beruházás folytatásához. Ugyanezt kérte Farkas Ferenc, Magyarkályán alpolgármestere, valamint Vasile Pop polgármester is.
Tóth Árpád vajdakamarási református lelkész arra hívta fel a figyelmet: Bethlen István személyében utoljára hatvanhat évvel ezelőtt járt a faluban miniszter (tulajdonképpen volt miniszterelnök – sz. m.). Mindezekre reagálva Borbély László ígéretet tett: az állami költségvetés júniusi kiegészítésekor átutalják a vajdakamarási beruházás befejezéséhez szükséges 700 ezer lejt. Az ünnepségen Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, László Attila megyei RMDSZ-elnök és Eckstein-Kovács Péter szenátor szólt elismerően a vajdakamarásiak szorgalmáról. Péter Tünde meg is jegyezte, hogy a megyében iskolajavításra el nem költött pénzeket át kell irányítani az olyan helyekre, mint Vajdakamarás.

Tornatermet avattak Mócson
„Az utóbbi években annyi tornatermet avattam, hogy alighanem ebből doktorálhatok” – jegyezte meg Borbély László miniszter a szintén mezőségi Mócson, a helyi tornaterem avatóünnepségén. A 952,5 ezer lejes beruházásból négy hónap alatt felépült 284 négyzetméteres – országos viszonylatban több mint nyolcszázadik – új  létesítmény átadásán a tárcavezető kijelentette: „a Mezőség kicsit figyelmen kívül hagyott vidék”. Örömét fejezte ki amiatt, hogy errefelé olyan emberek élnek, mint Horváth Márton alpolgármester, aki évek óta „eszi a fejüket”. Az összesen 3700 lakosú, 60 százalékban románok, 20 százalékban romák és 17 százalékban magyarok lakta Mócs község alpolgármestere jelezte: a községet alkotó hét faluból csak háromnak van vezetékes ivóvízhálózata, márpedig a többi négynek is szüksége van erre.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
Hirdetés