
2010. július 30., 09:332010. július 30., 09:33
A MASH-táborban részt vevő fiatalok különböző technikákat sajátíthatnak el, amelyek segítségével extrém helyzetben, akár hegyvidéken vagy barlangból is kimenthetik a bajba jutottakat – tudtuk meg. A résztvevőket a mentősök, hegyi- és barlangi mentők, illetve a SARTISS Egyesület szakemberei kísérik és oktatják majd a különböző elméleti és gyakorlati foglalkozások alatt. A táborban való részvételnek nem feltétele, hogy valaki orvostanhallgató legyen, de az igen, hogy egyetemre járjon.
A Bihar Megyei Hegyi- és Barlangimentő-szolgálat műszaki igazgatója, Lucian Nistor elmagyarázta: a MASH-táborok fő célja épp az, hogy a mentőspályára csábítsák a fiatalokat, akik ha nem is orvosként, de az ott szerzett tapasztalatok birtokában valamelyik civil szervezet önkénteseként segédkezhetnek a hegyekben bajba jutottak mentésében. „Nemcsak oktatnunk, nevelnünk is kell a fiatalokat, alternatívát nyújtanunk nekik a városra, ahol a gyerekek kulccsal a nyakukban járnak, illetve egészségügyi alapismeretekkel felvértezni a más szakokon tanulókat” – jelentette ki Nistor. A táborban ötven fiatal vesz részt idén, akik az ország minden szegletéből érkeznek a Pádis-fennsíkhoz közeli Glavoi-rétre. Mint megtudtuk, az egyetemisták elsősegélynyújtást, újraélesztést is tanulnak, de azt is elsajátítják, hogyan kell például kötél segítségével átkelni egy szakadékon.
A MASH-táborban a profik is gyakorlatoznak majd, hetedikén látványos közös demonstrációra kerül majd sor a SMURD, a hegyimentők, barlangi mentők, orvosok részvételével, amelyhez egy mentőhelikoptert is a táborozók rendelkezésére bocsátott a belügyminisztérium.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.