Hirdetés

Omladozik a Maros-völgye egyik történelmi épülete, a pusztulás szélén a bulcsi Mocsonyi-kastély

kastély

A bulcsi Mocsonyi-kastély omladozó homlokzata

Fotó: kastelyerdelyben.ro/Szabó Tamás

A közigazgatásilag Bata község részének számító Bulcson álló Mocsonyi-kastély, a 19. század második felében épült történelmi műemlék mára romhalmazhoz kezd hasonlítani. A tető részben beomlott, a falak is veszélyesen repedeznek, a helyszínt benőtte a gaz. A község polgármestere szerint a közöny és a felelőtlenség vezetett oda, hogy a Maros-völgye egykori szimbóluma, a Mocsonyi-kastély mára életveszélyes állapotba került. Bulcson található Gaál László néhai honvédtábornok síremléke, amelyet műemlékvédők idén felújítottak.

Pataky Lehel Zsolt

2025. december 05., 19:032025. december 05., 19:03

Lippától valamivel több mint 30 kilométerre délkeletre, a Maros bal partján fekszik Bulcs (Bulci), amelynek Bencés apátsága 1225-ben már létezett, és a falait az 1860-as években még azonosítani lehetett. A település fő látnivalója az 1850-ben épült Mocsonyi-kastély, amely egy kiterjedt park közepén található. Fénykorát az 1930-as években élte, amikor ott lakott Antoniu Mocsonyi, II. Károly román király udvari fővadásza.

1949-ben a falu termelőszövetkezetének irodáit költöztették az épületbe, majd tüdőszanatórium működött benne.

A kastélyt 1858-ban vásárolta meg a befolyásos Mocsonyi család, amely az Osztrák–Magyar Monarchia politikai és társadalmi életében is fontos szerepet játszott. A birtok fénykorában a korabeli elit találkozóhelye volt. A kastelyerdelyben.ro portál rövid szócikke szerint az építtetője báró Fechtig-Fechtenberg, és az épület két homlokzatán teraszok találhatók, a Mocsonyi család címerével. A főépület egy fegyverszobával rendelkezik, benne egy pompás kandallóval. Amikor Antoniu Mocioni és fogadott fia, Ionel Mocioni-Stârcea voltak a kastély tulajdonosai, II. Károly király is gyakran látogatta a kastélyt.

korábban írtuk

Újraindult az erdélyi kastélyok és udvarházak legnagyobb online adattára
Újraindult az erdélyi kastélyok és udvarházak legnagyobb online adattára

Szerkezeti és tartalmi felújításon esett át az erdélyi kastélyok legnagyobb internetes enciklopédiája, a kastelyerdelyben.ro honlap – tájékoztatta szerkesztőségünket az Erdélyi Történelmi Családok Kutatóközpontja.

Ma azonban az épület ablakok és ajtók nélkül, omladozó tetővel, látogatási tilalom alatt áll, mert a bejárás súlyos balesetveszélyt jelent.

A műemlék épület az aradi önkormányzat tulajdonában van, mivel évtizedekig tüdőgyógyászatként működött, az azóta a megyei kórházba „olvasztott” városi kórház osztályaként.

Tüdőszanatóriumként használták évtizedekig •  Fotó: kastelyerdelyben.ro/Szabó Tamás Galéria

Tüdőszanatóriumként használták évtizedekig

Fotó: kastelyerdelyben.ro/Szabó Tamás

Az egészségügyi intézményrendszer megreformálása után a kórház több épülete, köztük a bulcsi birtok is, az aradi önkormányzathoz került. A város azonban 70 kilométerre van, így a távoli ingatlan fenntartása gyakorlatilag megoldatlan.

Turisztikai potenciál rejlik a gazdátlanul hagyott ingatlanban

„A közöny vezetett a Maros-völgye szimbólumának pusztulásához. Amióta 15 éve bezárták a szanatóriumot, a kastély gyorsan leromlott. Az aradi önkormányzat még a parkot sem gondozta, pedig ott évszázados fák és ritka fajok találhatók benne. Ma már nem lehet biztonságosan belépni, mert sakálok és rókák lepték el” – mondta Cristian Matiaș polgármester az Agerpres hírügynökségnek.

A településvezető szerint a kastélyhoz tartozó, mintegy kilenchektáros park önmagában is turisztikai vonzerő lehetne, ha rendbe tennék.

Viszont a kastély megmentése meghaladja a helyhatóság lehetőségeit. „Ez sokmilliós projekt, amelyhez a kulturális minisztérium és a kormány támogatása szükséges. A Maros-völgye gazdasági fejlődésének egyetlen esélye a turizmus és az agroturizmus, ipar nincs, de a potenciál óriási” – fogalmazott.

A kastélypark is elvadult •  Fotó: kastelyerdelyben.ro/Szabó Tamás Galéria

A kastélypark is elvadult

Fotó: kastelyerdelyben.ro/Szabó Tamás

A polgármester szerint a bulcsi kastélyt be lehetne kapcsolni a Maros-völgyi kastélyok turisztikai útvonalába, amelynek mentén olyan épületek szerepelnek, mint:

  • a kápolnási (Căpâlnaș) Mocsonyi-kastély,
  • a soborsini (Săvârșin) királyi rezidencia,
  • vagy az odvosi (Odvoș) és konopi (Conop) kúriák.

Hirdetés

Ralu Cotrău, az aradi polgármesteri hivatal sajtószóvivője az Agerpresnek elmondta: a beruházásokhoz előbb tisztázni kell az ingatlan jogi státuszát, mivel az még mindig egészségügyi egységként szerepel a nyilvántartásban. Idén elvégezték a szükséges kataszteri munkálatokat, topográfiai méréseket és dokumentációkat, hogy a kastély bekerülhessen az országos nyilvántartásba. Hozzátette: „Egy 70 kilométerre fekvő ingatlan kezelése rendkívül nehéz. Ezért az egyik megoldás, amelyet a város fontolgat, a koncesszióba adás.”

Magyar emlék Bulcson

Batta (románul: Bata) négy településből álló közigazgatási egység. A községközpont Batta, hozzá tartozik Bulcson kívül Bakamező (Bacău de Mijloc) és Cella (Ţela). A 2021-es adatokat tükröző népszámlálás szerint a községnek 1046 állandó lakosa van, közülük senki nem vallotta magát magyarnak.

Ennek ellenére van magyar emlék Bulcson, éspedig Gaál László, az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kevésbé ismert hős tábornokának sírja és emlékoszlopa a temetőben.

Gaál László Nagykörösön született 1810-ben, jogi tanulmányai után előbb a császári, majd a magyar hadseregben szolgált. A szabadságharc kezdetétől a végéig hősiesen küzdött a csatamezőn.

„Aradon hat századnyi nemzetőrt toborzott. A 6. században voltak például a minorita atyák is. Ő volt az, aki egy részüket helyben képezte ki, továbbiakat pedig a nagybecskereki táborba küldött” – mondta Ujj János aradi helytörténész, aki szerint, amikor 1848 októberében az aradi császárhű helyőrség szembe fordult a magyar forradalmi kormánnyal, akkor Gaál László a nemzetőrséget akarta felhasználni arra, hogy váratlanul megostromolják és elfoglalják az aradi várat.

Aradot elhagyva az erdélyi hadsereghez csatlakozott, Bem József tábornok vezénylete alatt tucatnyi győztes ütközetet vívott.

1849 elején a temesvári csatában már tábornokként harcolt, amikor egy 12 fontos ágyúgolyó ballábát elsodorta.

Hű katonái másfél óráig vitték puskákon, majd Lázár Vilmos ezredes kocsiját ajánlva fel neki, Bulcsra szállították, ahol Fechtig báró bújtatta 1850 februárjáig. Egyesek szerint sérülésébe halt bele, de a történészek egy része – köztük az aradi szaktekintélynek számító néhai dr. Kovách Géza – azon az állásponton van, hogy röviddel azután, hogy értesült a 13 honvédtábornok aradi kivégzéséről, megmérgezte magát. Bulcson temették el, sírja fölé 1882-ben – miután a forradalom hőseinek ápolását már nem tiltotta a császári udvar – emlékoszlopot emelt az utókor. Azt is mondják, hogy később kihantolták és azonosították.

Gaál László honvédtábornok sírja a felújítás előtt.... •  Fotó: EMKE – Maros megyei szervezet Galéria

Gaál László honvédtábornok sírja a felújítás előtt....

Fotó: EMKE – Maros megyei szervezet

A sírhelyet és az emlékoszlopot idén márciusban, Gaál László halálának 175. évfordulója alkalmából Az Erdélyi Emlékmű Gondozó és Történelmi Értékmentő Csoport (EGTÉ), valamint az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei tagjai felújították. A restaurálást végző csapat két napot dolgozott a sírhely rendbetételén – számolt be akkor a Népújság. Az elhanyagolt állapotban levő végső nyughelyre a Hazajáró című televíziós műsor stábja hívta fel a figyelmet. A sír felújításán Valent Gábor szegedi művelődéstörténész, Bába István kolozsvári képzőművész, Kibédi Hunor marosvásárhelyi hagyományőrző és Benkő József marosvásárhelyi hadtörténész, restaurátor dolgozott – olvashattuk.

...és után •  Fotó: EMKE – Maros megyei szervezet Galéria

...és után

Fotó: EMKE – Maros megyei szervezet

A Trianon-palota mintájára épült Mocsonyi-kastély

A Mocsonyi családnak Arad megye délkeleti csücskében, a Lippától 60 kilométerre található, közigazgatásilag Marosberkeshez (Birchiş) tartozó Kápolnás (Căpâlnaş) faluban is volt egy kastélya, amelyet a köznyelv Mocsonyi–Teleki kastélyként emleget. Idén januárig pszichiátria működött a több mint 150 éves épületben, de mint beszámoltunk róla, a gondozottakat az év elején átköltöztették az Arad megyei önkormányzat által építtetett új kórházépületbe.

Amellett, hogy a régi kastély már nem felelt már meg a kor közegészségügyi követelményeinek, a restitúciós törvények alapján a leszármazottaknak visszaszolgáltatott ingatlan használatáért bérleti díjat is kellett fizetnie a megyei tanácsnak.

A kápolnási Mocsonyi–Teleki-kastély a versailles-i Kis-Trianon-palota mintájára épült •  Fotó: Wikipedia/Radufan Galéria

A kápolnási Mocsonyi–Teleki-kastély a versailles-i Kis-Trianon-palota mintájára épült

Fotó: Wikipedia/Radufan

A kápolnási Mocsonyi–Teleki-kastélyt Mocsonyi Sándor (Alexandru Mocioni) földbirtokos, zeneszerző, a történelmi Magyarország nemzetiségeinek önrendelkezési törekvéseit pártoló román származású országgyűlési képviselő építtette az 1860-as évek végén. A terveket a versailles-i Kis-Trianon-kastélyt követve a későbbi világhírű bécsi építész, Otto Wagner készítette.

A kastélyban élt a 20. század elején Teleki Jenő rovartanszakértő (entomológus) a feleségével, Mocsonyi Tinkával. 1964-ben felújították, a kommunizmus idején hozták létre benne a pszichiátriai szanatóriumot.

korábban írtuk

Másfél éve felavatták, de csak most vehető használatba a pszichiátria új épülete
Másfél éve felavatták, de csak most vehető használatba a pszichiátria új épülete

Az intézmény a 150 éve épült Mocsonyi–Teleki kastélyban működött eddig, ami már nem felelt meg a követelményeknek, ráadásul a megyei tanács bérleti díjat is fizetett a használatért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Indonéziában fogták el a szebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját

Nemzetközi rendőri együttműködés eredményeként Indonéziában elfogták Costinel Cosmin Zuleamot, a 2023-ban történt nagyszebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját – közölte csütörtökön a Román Rendőrség.

Indonéziában fogták el a szebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Gazdasági nehézségek ide, megszorítások oda, több millió lejből jelölik meg Románia földrajzi közepét egy erdélyi városban

Több mint két hektárnyi területet alakítanak át tematikus parkká a dél-erdélyi Fogaras városában, amely hűen reprodukálja Románia térképét, ahol az ország földrajzi középpontját is megjelölik.

Gazdasági nehézségek ide, megszorítások oda, több millió lejből jelölik meg Románia földrajzi közepét egy erdélyi városban
2026. január 15., csütörtök

Erdélyben fogták el az anyját Franciaországban megölő román férfit

Kolozsváron letartóztatták azt a 23 éves férfit, akit Franciaországban köröztek, mert október végén Molsheimben megölte édesanyját – közöltéka helyi hatóságok és a strasbourgi ügyészség.

Erdélyben fogták el az anyját Franciaországban megölő román férfit
2026. január 14., szerda

Hamis bejelentést tett egy gyilkosságról egy háromszéki tinédzser

Megbírságoltak egy 15 éves fiút, aki hamis bejelentést tett egy gyilkosságról a 112-es segélyhívó számon – számolt be szerdán a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hamis bejelentést tett egy gyilkosságról egy háromszéki tinédzser
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Katasztrófavédelem: veszélyt jelenthetnek a lezuhanó jégcsapok, el kell távolítani az épületekről

A jégcsapok lezuhanása veszélyes lehet, ezért el kell távolítani az épületekről – hívta fel a figyelmet a román katasztrófavédelem (IGSU).

Katasztrófavédelem: veszélyt jelenthetnek a lezuhanó jégcsapok, el kell távolítani az épületekről
2026. január 14., szerda

Magyar ügyvivő polgármestere lett Bánffyhunyadnak

Dézsi Norbert eddigi alpolgármester személyében magyar ügyvivő polgármestere lett Bánffyhunyadnak, miután az ötödik mandátumát töltő Mircea Moroșan szerdán lemondott. A megbízott polgármester kifejtette: magyar ügyekben is számít kollégái támogatására.

Magyar ügyvivő polgármestere lett Bánffyhunyadnak
2026. január 14., szerda

Kríziscsoportot hoz létre a prefektúra az Azomureș által bejelentett tömeges kényszerszabadság miatt

A Maros megyei prefektúra szerdán közölte, hogy kiemelt gazdasági és társadalmi jelentőségű ügy az Azomureș vegyi kombinát bejelentése, amely szerint mintegy 600 alkalmazottat küldenének kényszerszabadságra.

Kríziscsoportot hoz létre a prefektúra az Azomureș által bejelentett tömeges kényszerszabadság miatt
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Kitiltották a manele-koncerteket az egyik legfontosabb erdélyi rendezvényhelyszínről

Nem ad engedélyt manele-koncertek megtartására a kolozsvári BT Aréna: a román mulatós zenének így nincs helye a kincses város nagy rendezvényhelyszínén.

Kitiltották a manele-koncerteket az egyik legfontosabb erdélyi rendezvényhelyszínről
2026. január 14., szerda

Téli közlekedés: bírságok, forgalomból kivont járművek és rendőrségi figyelmeztetések Bihar megyében

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóirodájának tájékoztatása szerint hétfőn és kedden a rendőrség 166 olyan közlekedési résztvevőt azonosított és bírságolt meg Bihar megye területén, akik veszélyeztették a közlekedésbiztonságot a közutakon.

Téli közlekedés: bírságok, forgalomból kivont járművek és rendőrségi figyelmeztetések Bihar megyében
2026. január 14., szerda

Hét gyerekkel az autójában menekült részegen a rendőrök elől a kalotaszegi sofőr, őrizetbe vették

Közúti bűncselekmények nyomán kedden két személyt vettek őrizetbe a Kolozs megyei rendőrök. A sofőrök mások testi épségét kockáztatva, ittas állapotban és vezetői engedély nélkül ültek a volán mögé.

Hét gyerekkel az autójában menekült részegen a rendőrök elől a kalotaszegi sofőr, őrizetbe vették
Hirdetés
Hirdetés