
Veszélyben? Süllyed a föld a Bethlen-bástyában, orvosolni kell a bajt
Fotó: Bihon.ro
Még be sem fejezték a felújítását, máris besüllyedt a nagyváradi vár Bethlen-bástyájának egy része. Zatykó Gyula polgármesteri tanácsos szerint „nincs dráma”, időben orvosolják a problémát.
2021. április 12., 19:552021. április 12., 19:55
Bár csak idén őszre kellene elkészülni vele, máris korrigálni kell a nagyváradi vár Bethlen-bástyájánál zajló restaurálási és felújítási munkálatokat. Az elmúlt időszak esőzései ugyanis nem tettek jót a földdel feltöltött bástyának, így ennek egy részén süllyedni kezdett a föld, számolt be a helyi sajtó.
A pár éve európai uniós forrásokból felújított vár főbejárata melletti Bethlen-bástya felszínén sétányokat és zöldövezetet hozott létre a bihari megyeszékhely önkormányzata, ehhez pedig a bástya területét fel kellett tölteni földdel. Mint kiderült, ez nem történt szakszerűen, ugyanis
A polgármesteri hivatal közlése szerint a fákat ki is vették, hogy helyre lehessen állítani a területet, és meg tudják akadályozni a további süllyedést. Ennek érdekében a polgármesteri hivatal egy földtani tanulmányt is rendelt, hogy megállapítsák a korábbi földrétegek mélységét és sűrűségét, és kiderítsék, hol van szükség további beavatkozásra. Kiderült,
Míg a szakemberek előállnak az alkalmazható műszaki megoldásokkal, a már meglévő munkálatok konzerválása zajlik, közölte a polgármesteri hivatal.
„Nem történt dráma, nem dőlt le fal, vagy ilyesmi, csak megereszkedett a föld” – kommentálta a Krónikának a Bethlen-bástyánál előállt helyzetet Zatykó Gyula, a nagyváradi polgármesteri hivatal magyarügyekért felelős tanácsosa. Mint mondta, mivel a bástya fel volt töltve földdel, ez az esőzések nyomán megereszkedett, így most újra meg fogják erősíteni, ugyanis jobban össze kell sűríteni a földet. Zatykó szerint a helyreállítás a kivitelező dolga, ugyanis a munkálat még át sem volt véve, jelenleg is folyamatban van.
– mutatott rá a polgármesteri tanácsos arra utalva, hogy a kivitelező helyben tudja kijavítani a hibát.
A belső vár épületegyüttesének restaurálása után a nagyváradi önkormányzat 2018-ban nyert újabb uniós támogatást a várfal északi és nyugati szakaszának, illetve a két legrosszabb állapotban lévő bástyának, a Csonka- és a Bethlen-bástyának a restaurálására. A munkát még a járvány előtt, 2019 márciusában kezdte el a helyi Selina cég, a több mint 9,6 millió lej értékű munkálat kivitelezési határideje összességében 30 hónap. Elsőként a várfal Csonka- és Aranyos-bástya közötti északi szakaszán, illetve a Csonka- és a Bethlen-bástyán, valamint a közöttük lévő falszakaszon zajlott a helyreállítás. Letisztították a növényzettől a várfal külső és belső oldalát és a koronapárkányt, kicserélték a törött téglákat, és betömték a falban keletkezett repedéseket, réseket. A Bethlen-bástyában egy kisebb park is helyet kapott.
A várfal közelében az egykori kazamaták épületét is helyreállítják, megerősítik, itt mosdókat alakítanak ki a turistáknak.
Az önkormányzatnak egyébként több évet kellett harcolni, hogy elkezdődhessen a munka. Bár Ilie Bolojan korábbi polgármesternek eltökélt szándéka volt, hogy a belső vár felújítása után a várfalat is restaurálják, ehhez több akadályt is le kellett küzdeni. Az első, 2017-ben szintén a Regionális Operatív Program keretében benyújtott pályázatukat első körben elutasította a fejlesztési minisztérium, arra hivatkozva, hogy nem egyértelmű, hogy a bástyák és a várfal önkormányzati tulajdonban vannak. Ezért arra kérte az önkormányzatot: bizonyítsa be, hogy ő a tulajdonos.
A nagyváradi városvezetés előtte két ízben, 2009-ben, majd 2012-ben is támogatást nyert a 15 hektáron elterülő vár belső épületeinek felújítására. A 87,86 millió lej értékű projekthez 66,31 millió lejt az Unió biztosított, a felújítást 2010-ben kezdték el, öt évig tartott. A várfal felújítását célzó 9,6 millió lej értékű munkálat finanszírozásának tetemes részét is az EU állja. A két felújítandó bástya közül a Csonka-bástyában a nyári színház működik. A nagyváradi vár Közép-Európa egyik legjobban megőrzött, olasz reneszánsz stílusban épített vára. Az ötszögű, sarokbástyákkal körülvett vár 1570–1618 között nyerte el mai formáját.
Későn kértek kárpótlást a leomlott Kálvia-dombra?
Visszautasította a Bihar megyei törvényszék a nagyváradi önkormányzat keresetét, melyben kárpótlást követel a Kálvária-domb leomlása miatt a kivitelezőcégektől – számolt be az Ebihoreanul. A hírportál szerint a törvényszék azzal indokolja múlt heti döntését, hogy a városvezetés túl későn fordult jogorvoslatért, ezt a kivitelezéstől számított 3 éven belül meg kellett volna tennie. Ezzel szemben a városháza jogászai szerint az építkezési törvény értelémében tíz évig van lehetőségük a kárpótlási igény benyújtására. Mint ismeretes, az 1,9 millió euróból – amiből 0,8 millió euró uniós támogatás volt – parkosított Kálvária-domb 2016 novemberében lett földcsuszamlás áldozata, alig egy évvel a felújítási munkálat átvétele után. Az önkormányzat azonban csak három évre rá indított pert a kivitelező Abed Nego és Adenandra cégek ellen, arra hivatkozva, hogy nem megfelelően alakították ki a sétányokat. A városvezetés 2,5 millió eurót követel kártérítésként, ebből fizetné a baj orvosolásával megbízott újabb céget. Az ítéletet 15 napig fellebbezheti meg a városvezetés.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!