Hirdetés

Együttműködik a BBTE és a Magyar Nemzeti Levéltár, Kolozsváron írták alá a megállapodást

•  Fotó: MTI/Kiss Gábor

Fotó: MTI/Kiss Gábor

Együttműködési keretegyezményt írtak alá a Magyar Nemzeti Levéltár és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetői pénteken Kolozsváron.

MTI

2024. március 08., 12:152024. március 08., 12:15

2024. március 08., 13:252024. március 08., 13:25

A megállapodást Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója és Soós Anna, a kolozsvári felsőoktatási intézmény oktatásért és magyar tagozatért felelős rektorhelyettese látta el kézjegyével.

Szabó Csaba rámutatott: munkatársaival tudásátadási céllal érkeztek Kolozsvárra. Az intézmény elődje, az Archivum Regni ugyanis az egyik első közlevéltár volt Európában, és a legjobb szakmai tudást viszik tovább.

Hirdetés

Kolozsvárról a jövőben történész és levéltáros hallgatókat fogadnának szakmai gyakorlatra, hogy ezt ők is elsajátíthassák – közölte. Hozzátette:

a kutatókat is várják Budapestre, a levéltár 300 kilométernyi iratanyaga hozzáférhető.

Elmondta: a közgyűjtemény mintegy 40 felsőoktatási intézménnyel áll kapcsolatban a világ minden tájáról. Dél-Koreából is együttműködnek egyetemekkel, egy, a mesterséges intelligencia segítségével történő kézírás-felismerési projektben.

„Nagyon gyorsan változik a világ, lépést kell tartani” – mondta a főigazgató, aki szerint ha el tudnák „olvastatni”, a jelentős mennyiségű kézírásos iratot, az „a történelemhez való hozzáférést” jelentené.

Soós Anna rektorhelyettes a BBTE több évszázados múltját és jelenlegi nemzetközi sikereit hangsúlyozta. Emlékeztetett:

a felsőoktatási intézmény 1581-ig vezeti vissza gyökereit, a magyar nyelvű oktatás 1872-ben kezdődött.

A BBTE Romániában és a Kárpát-medencében is meghatározó szerepet tölt be az oktatás és kutatás terén, jelentőségét a nemzetközi rangsorok is alátámasztják, fontos nemzetközi hálózatok tagja – részletezte. Méreteiben is jelentős: 46 ezer diák tanul alap-, mester-, doktori és doktori utáni képzésen.

Örvendetesnek nevezte, hogy sikerült hivatalossá tenni a két intézmény között rég létező szakmai kapcsolatot.

Az együttműködés elsősorban az erdélyi történész és levéltáros hallgatók szakmai gyakorlatát szolgálja, valamint az egyetem oktatóinak, doktoranduszainak a kutatómunkáját hivatott elősegíteni.

Ovidiu Ghitta, a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánja elmondta: maga is nyolc évig kutatott a Magyar Nemzeti Leváltárban doktori disszertációjához. Az intézményt szakmaisága, kutatóbarát volta miatt azóta is példaként állítja a romániai levéltárak munkatársai elé – mondta.

„Nagyon sokat számít az új történész-, levéltáros nemzedék képzésében ez az együttműködés” – fogalmazott az MTI-nek Rüsz-Fogarasi Enikő, a kar dékánhelyettese. Elmondta: a megállapodással szorosabbá válik az eddigi kapcsolat,

ezentúl hallgatóik pályázati úton szakmai gyakorlatra mehetnek a Magyar Nemzeti Levéltárba és fiókszervezeteibe,

és a budapesti levéltárosok műhelymunkát tartanak Kolozsváron, ahol a legújabb eljárásokat ismertetik.

„A segítségnyújtás még intenzívebb lesz a magyarországi kollégák részéről (...).

Idézet
Nagyon sok doktoranduszunknak a forrásai a magyar állami levéltárban vannak, az együttműködés révén gyorsabban hozzájuthatnak, digitális formában is elérhetik őket, lerövidül az ügyintézés időszaka”

– mutatott rá Rüsz-Fogarasi Enikő.

A BBTE Magyar Történeti Intézete székhelyén tartott rendezvényen a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai bemutatták az intézményt a kolozsvári oktatóknak, diákoknak, a levéltár adatbázisairól, az új technológiákról, digitalizációról, levéltár-pedagógiáról, állományvédelemről és restaurálásról hangzottak el előadások.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés