Hirdetés

Egyszerűbb kirándulás

Egyszerűsítené a Hargita megyei főtanfelügyelőség az iskolai kirándulásokkal kapcsolatos engedélyeztetési eljárást. Az előző tanfelügyelő szigorú, temérdek papírmunkát maga után vonó követelményrendszerét ugyanis bürokratikusnak találták az iskolaigazgatók.

Bíró Blanka

Forró Gyöngyvér

2010. március 09., 09:302010. március 09., 09:30

„Most nem bogarásszuk ezeket a papírokat, egyszerűen engedélyezzük a kirándulásokat” – közölte a Krónikával Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő. Mint mondta, fontosnak tartja a helyszíni oktatást, de csak akkor, ha a gyerekek valóban tanulnak ily módon. „Tanintézet vagyunk, tehát a kirándulás nem csak kikapcsolódásként fontos. Ha például Kisbaconba utaznak a gyerekek, akkor tudjanak meg többet Benedek Elekről, a nagy mesemondóról” – hangsúlyozta a főtanfelügyelő.

Mint mesélte, az iskolai kirándulások szervezését megkönnyítendő terveik között szerepel egy projektűrlap elkészítése, amelyet majd a tanítók, tanárok tölthetnek ki. „Nem a papírmunkát szeretnénk ezzel gyarapítani, inkább egyszerűsítenénk az engedélyeztetési folyamatot” – hangsúlyozta Ferencz S. Alpár. Hozzátette, ez két szempontból is hasznos lenne, amellett, hogy áttekinthető, akár a pedagógusoknak is hasznukra válhat, amikor számot kell adniuk tevékenységükről.

A főtanfelügyelő szerint jövő tanévtől átláthatóbb módszert szeretnének bevezetni, amely révén megmarad a kirándulások oktatási jellege. A kéréseket, útvonal-változtatással kapcsolatos iratokat továbbra is a tanfelügyelőségre küldhetik engedélyeztetésért, az iskolai utazás leírását tartalmazó dokumentációra azonban nem tartanak igényt, az megmarad az iskolaigazgatóknak. n Forró Gyöngyvér

Enyhébb táborozási előírásokat akarnak Háromszéken

Az RMDSZ kormányra kerülésével újra megpróbálják megváltoztatni a sátortáborozásról szóló törvényt – közölte a Krónikával Tischler Ferenc. A Kovászna megyei ifjúsági hatóság vezetője már két évvel ezelőtt elkészítette a sátortáborozásról szóló törvénytervezetet, mert szerinte a jelenlegi jogszabály teljesen ellehetetleníti a műfajt. Mint mondta, Romániában az uniós követelményekhez képest is szigorúbb a kritériumrendszer. Ez előírja, hogy a sátortáborban legyen állandó jelleggel meleg és hideg víz, valamint engedélyezett illemhelyek.

Tischler szerint a nyugati országokban a folyóvíz a patakot jelenti, és nem azt, amelyik a csapból folyik. Az igazgató a magyarországi és német jogszabályok alapján készítette el a tervezetet, amelyet több turisztikai és ifjúsági szervezet is pozitívan véleményezett. Mint lapunknak elmondta, miután az RMDSZ kikerült a kormányból, a procedúra megtorpant, de most, hogy a szövetség újra kormányra került, szorgalmazni fogja a tervezet elfogadását. Az ifjúsági vezető korábban is arra biztatott, hogy a pedagógusok, civil szervezetek szülői beleegyezéssel szervezzenek sátortáborokat.

Háromszéken, Besenyőn az ország egyik legkorszerűbb erdei táborát sikerült kiépíteni, ahol a jelentkezők versengenek a helyekért. A nagy érdeklődés miatt megkétszerezték a helyek számát, jelenleg 110 főt képesek fogadni, télen és nyáron egyaránt. Kovászna megyében még Zabolán, Kommandón és Uzonkán vannak táborok, de a területük egyházi vagy magántulajdonban van, ezért nem tudják fejleszteni ezeket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés