Hirdetés

Egyre népszerűbb az ország „nyugati tengere” – A gyorokiak rendkívül büszkék a bányatóból kialakított strandra

Homok, pálmafák, szórakozás. Főleg erdélyiek látogatják a gyoroki tónál kialakított strandot •  Fotó: Ghioroc Summer Fest Official

Homok, pálmafák, szórakozás. Főleg erdélyiek látogatják a gyoroki tónál kialakított strandot

Fotó: Ghioroc Summer Fest Official

Egy kis Arad megyei település, Gyorok határában található az ország „nyugati tengerének” nevezett tó, amely turisták ezreit vonzza minden évben. Bár hivatalosan nem lehetne strandként működtetni, a pálmafás, homokos parton elegáns vendéglők, háromszáz férőhelyes rendezvénysátor, fesztiválok várják a látogatókat.

Tóth Gödri Iringó

2021. szeptember 09., 08:312021. szeptember 09., 08:31

Egyre nagyobb hírnévre tett szert az elmúlt években az Arad megyei Gyorok, amelynek 1600 lakosából mintegy 500 magyar nemzetiségű. Az Aradtól mintegy 22 kilométerre fekvő községközpont mágnesként vonzza a turistákat a nyári hónapokban, mivel a településtől nyugatra fekvő, egykori homokbánya helyén létrejött tavat idegenforgalmi célokra alakították ki, ennek köszönhetően pedig

Románia „nyugati tengerpartjaként”, „nyugati tengereként” emlegetik.

Hirdetés

Az elmúlt években fokozatosan kiépített, fejlesztett strand előélete kapcsán Lőrincz István helyi tanácsos lapunknak felidézte, hogy őseik láttak neki a tó medréből kibányászni az elsősorban az építőiparban, leginkább betonozáshoz használt sódert.

Kezdetben csak egy kis gödör tátongott a mai tó helyén, ami idővel több hektárosra nőtt. A kitermelés során speciális berendezéssel szemcseméret alapján szétválogatták a kitermelt kavicsokat.

Gyorokról főleg a környező településekre és Temesvárra szállították a sódert.

Az évek folyamán folyamatosan nőtt és nőtt, amíg el nem érte a mai méretét. Ám a kilencvenes években – mint sok más ipari létesítmény esetében –, elkezdett hanyatlani a bánya, mindent eladtak, elhordtak az ócskavasba”

– emlékezett vissza az önkormányzati képviselő.

Kezdetben magánszemélyek kezdtek kialakítani kisebb partszakaszt ott, ahol finomabb a homok, ahol a kitermelés során visszafolyt a szitáktól a víz a legfinomabb homokkal együtt. Jelenleg is ott van kialakítva a legnagyobb kiterjedésű napozórész, ide utólag még hordtak homokot, például Lőrincz István alpolgármesteri mandátuma idején is. „Nagyon sok, a sóderkitermelés közben egy rakásba hordott földet kellett megmozgatni ahhoz, hogy kialakuljon mai állapotában a strand. Sok tíz, száz vagon föld gyűlt össze, amit mind el kellett szállítani” – magyarázta lapunknak Lőrincz István.

korábban írtuk

Tilos a csobbanás az erdélyi természetes vizekben – Hiába a jó vízminőség, ha nem megfelelő az infrastruktúra
Tilos a csobbanás az erdélyi természetes vizekben – Hiába a jó vízminőség, ha nem megfelelő az infrastruktúra

Fittyet hánynak az emberek a „Fürdeni tilos!” táblákra, és a nagy nyári melegben szívesen csobbannak a közeli vagy éppen távolabbi tavakban, folyókban, holott hivatalosan Erdélyben egyetlen olyan természetes fürdőhely sincs, ahol ez engedélyezett lenne. 

A tanácsos elmondta, a létesítményt működtető vállalkozók már a kezdetekkor, 20–25 évvel ezelőtt lehetőséget láttak a környéken, már akkor kibéreltek a polgármesteri hivataltól 90 négyzetméteres területeket a parttól kissé beljebb.

Eleinte faházikókat építettek, de mára már modern létesítmények, vendéglők üzemelnek a parton.

A gyoroki polgármesteri hivatal is épített házikókat, melyeket manapság hónapokkal előre le kell foglalni, akkora irántuk az érdeklődés. Sőt az önkormányzat pálmafákat is telepített a partra, idén pedig 3,4 millió lejt kapott a megyei tanácstól a létesítmény fejlesztésére, amely tavaly elnyerte a helyi érdekeltségű üdülőtelep státust.

A tanácsos elmondása szerint száz kilométeres körzetből állandóan érkeznek a látogatók, de akár távolabbról is, Déváról, Nagyváradról és Temesvárról is sokan járnak a gyoroki tóhoz. Egyébként

a strandolóktól nem szednek belépőt, csak a helyszínre érkező személygépkocsik után kell fizetni, amely alól a helyi lakosok mentesülnek.

A belépőkből befolyt összeget a köztisztaságra, a part rendezésére fordítják.

Lőrincz István azt is elmondta, hogy a tó vizét rendszeresen bevizsgáltatják. Kérdésünkre, miszerint miként „működik, működhet” a gyoroki strand, miután hivatalosan az ország nyugati felében egyetlen tó sem rendelkezik engedéllyel, amely alapján strandként használhatnák, az önkormányzati képviselő nem kívánt válaszolni, azt felelte, e téren a település polgármestere az illetékes. Megróbáltuk feltenni a kérdéseinket Corneliu Popi-Morodan polgármesternek is az ügyben, ám nem sikerült kapcsolatba lépnünk vele.

Lőrincz Istvántól megtudtuk, hogy a gyorokiak nagyon szeretik a „tengerpartjukat”, büszkék rá. „Azért dolgoztunk, hogy a gyermekeinknek, unokáinknak legyen ahova kimenni. Nagyon sok munka volt ott. Én alpolgármester is voltam 2008 és 2012 között, nagy hangsúlyt fektettünk a turizmusra. Azért csináltuk, hogy a gyermekeinknek, unokáinknak legyen ahova kimenni, ne kelljen a tengerpartra, Aradra, Félixre menniük” – jelentette ki a gyoroki tanácsos. Hozzátette, szerencsére alpolgármestersége idején, illetve az elmúlt években is volt anyagi kerete az Arad megyei településnek, hogy fejlesszék a strandot. Meglátása szerint valamennyi generáció örül a létesítménynek, gyerekek és felnőttek között egyaránt sikeres.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

A múlt akkor válik áldássá, ha tanít minket: egy nyolcvan éve alakult, ötven éve önállósult református gyülekezet példamutatása

Megalakulásának 80. és önállósodásának 50. évfordulóját ünnepelte a
Marosvásárhely-Felsővárosi Református Egyházközség. Az immár évek óta hagyományos Felsővárosi Napok idei mottója: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”

A múlt akkor válik áldássá, ha tanít minket: egy nyolcvan éve alakult, ötven éve önállósult református gyülekezet példamutatása
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Megvannak a jövő évi érettségi tavaszi és nyári időpontjai

A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.

Megvannak a jövő évi érettségi tavaszi és nyári időpontjai
2026. szeptember 01., kedd

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
2026. szeptember 01., kedd

Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére

Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére – jelentette be kedden a Maros Megyei Tanács által létrehozott Visit Maros Egyesület.

Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már közel 1500 kilométernyi gyorsforgalmi út van Romániában, erdélyi autópálya-szakasszal léphetik át idén a lélektani határt

Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.

Már közel 1500 kilométernyi gyorsforgalmi út van Romániában, erdélyi autópálya-szakasszal léphetik át idén a lélektani határt
2026. szeptember 01., kedd

Tüzérségi lövedékkel „robogott végig” a településen egy Szatmár megyei község alpolgármestere

Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.

Tüzérségi lövedékkel „robogott végig” a településen egy Szatmár megyei község alpolgármestere
2026. augusztus 31., hétfő

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket

Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről

Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről
2026. augusztus 31., hétfő

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is

Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is
2026. augusztus 31., hétfő

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár

Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár
Hirdetés
Hirdetés