Hirdetés

Egyházi kézben tartanák a Mikót

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen vonultak az utcára tegnap délben a háromszékiek. A Mikó-sarok és gróf Mikó Imre egész alakos szobra közötti téren közel ezren jelentek meg a református egyház hívására, hogy elutasítsák a vádakat, miszerint az egyház hamis és hamisított iratok alapján igényelte vissza a százötven éves iskolának otthont adó épületet. Mint arról már beszámoltunk, két sepsiszentgyörgyi család megvásárolta az egykori tanári lakásokat, majd – amikor az egyház igényt formált ezekre – bűnvádi feljelentést tettek, miszerint a reformátusok jogtalanul kapták vissza az iskola épületét. Az ügyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vizsgálódik.

Bíró Blanka

2009. május 04., 08:422009. május 04., 08:42

Tegnap a Sepsi Református Egyházmegye palástos lelkészei vontak gyűrűt a kisszínpad köré, amelyre gróf Mikó Imre református államférfi végrendeletének néhány sorát nagyították ki. Ebben a gróf a Székely Mikó Kollégiumnak is 60 ezer forintot hagyományozott, és a jövő nemzedéket az egyház „hazafias és lelkiismeretes gondozásába” ajánlotta.

Elmaradt történelmi jóvátétel

Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszédében kifejtette: történelmi jóvátétel kellett volna legyen az államosított ingatlanok visszaszolgáltatása. A bírósági döntéseket azonban bárki megfellebbezheti, késleltetve a tényleges birtokbavételt. Nem szabad hinni a propagandának, hogy a kollégium a székely nép tulajdona, hiszen csak két lehetőség van, az iskola az egyházé marad, vagy viszszaírják az állam tulajdonába, hívta fel a figyelmet a püspök.

„A kollégium akkor a székely népé, ha az egyház marad a tulajdonosa, csak az egyház tudja biztosítani a jövőjét” – fogalmazott Pap Géza. A püspök elmondta, levélben fordulnak az államelnökhöz, a miniszterelnökhöz és az igazságügyi miniszterhez, és biztosítékot kérnek, hogy a törvény szelleme nem szenved csorbát. Az iskolát érintő visszaállamosítási kísérletről az európai fórumokat is értesítik.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester felszólalásában kiemelte, veszélyes precedens lehet, ha egy visszaszolgáltatási döntést megsemmisítenek. Tőkés László püspök, EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskola védelme nemcsak Sepsiszentgyörgy és a református egyház feladata, hanem európai és egyetemes egyházi ügy.

Elmondta, a román állam nehezíti a magyar ingatlanok visszaszolgáltatását, gáncsolja a felekezeti oktatás visszaállítását és megosztja a magyarokat. A székelység is Erdély többi részének a sorsára jut, a betelepítések és az ortodox egyház mesterséges térhódításának áldozata lesz, ha nem vívja ki az autonómiáját, vélte az EP-képviselő.

Benedek: elmaradt az alku

Benedek Levente közgazdász, a vita tárgyát képező tanári lakások egyik tulajdonosa a tüntetést követően tartott sajtótájékoztatóján elmondta: lakása védelmében kutatott a levéltári anyagokban, 658 iratot vizsgált át, és így bukkant rá a dokumentumokra, miszerint az iskola soha nem volt a református egyház tulajdona, csak annak felügyeletével bízta meg a minisztérium.

Úgy vélte, a tegnapi tiltakozással az egyház befolyásolni próbálja az igazságszolgáltatást. Benedek szerint nem állt szándékukba az egyházi tekintély csorbítása, két évvel ezelőtt felajánlották a püspöknek: nem bolygatják a kollégium ügyét, ha az egyház nem indít pert a tanári lakások visszaszerzése érdekében. Az egyházkerület vezetői viszszautasították az alkut, így kényszerpályára taszították őket.

„Saját házunk jogos védelmében kénytelenek voltunk bemutatni a bíróságon azokat a bizonyítékokat, amelyek a református egyházat végső soron megfosztják a csalások sorozatával megszerzett Székely Mikó Kollégium épületétől” – mondta Benedek, aki szerint az ingatlannak a jogi személyiséggel rendelkező Székely Mikó Kollégium tulajdonába kellene kerülnie.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés