
Fotó: Országos földfizikai intézet
A Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű földrengés rázta meg Arad megyét szerdán este – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
2024. szeptember 04., 23:162024. szeptember 04., 23:16
2024. szeptember 04., 23:182024. szeptember 04., 23:18
Az intézmény tájékoztatása szerint a földmozgás 19.33 órakor következett be, epicentruma a Maros bal partján fekvő Batta település térségében volt. Hozzátették, hogy a rengés 5 kilométeres mélységben következett be.
A földmozgás 59 kilométerre keletre történt Aradtól, 67 kilométerre nyugatra Dévától, 68 kilométerre északkeletre Temesvártól, 71 kilométerre nyugati irányban Vajdahunyadtól és 77 kilométerre észalra Resicabányától.
Idén a legnagyobb földrengést ugyancsak Arad megyében mérték, az augusztus 11-ei földmozgás a Richter-skála szerint 4,7-es erősségű volt. Ugyanakkor legutóbb szeptember elsején kétszer is rengett a föld a Bánságban. Az elsőt 22 óra 18 perckor rögzítették Temes megyében, amely 2,9-es erősségű volt, és 16,4 kilométer mélységben következett be. A második nem sokkal később, 22 óra 39 perckor következett be ugyancsak Temesben, a 2,0 erősségű földrengést 21,4 kilométer mélyégben regisztrálták.

A Richter-skála szerint 4,7-es erősségű földrengés rázta meg a Bánságot szombaton éjjel – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!