
A brassói közösségi kávéházban az egyedüllét és az eltávolodás problémáját járják körül egy csésze kávé vagy tea mellett
Fotó: Facebook/ RMDSZ Brassó megyei szervezete
A magányról és az elmagányosodás problémájáról tartanak kávéházi foglalkozásokat Brassóban fiataloknak és időseknek egyaránt. A közösségi kezdeményezés célja, hogy a koronavírus-világjárvány okozta bezártság után újra ráirányítsák a figyelmet a társas kapcsolatok fontosságára. A foglalkozásokról Friedl Beatrix pszichológus, pszichoterapeuta, az események házigazdája beszélt a Krónikának.
2022. október 16., 20:412022. október 16., 20:41
A nyár végén közösségi kávéház indult útjára a brassói BIT központban. Az RMDSZ Brassó megyei szervezete által rendezett eseményen az odalátogatók egy kávé vagy tea mellett megoszthatják egymással a magánnyal kapcsolatos nehézségeiket, tapasztalataikat. Az esemény házigazdáját, Friedl Beatrix pszichológust, pszichoterapeutát arról kérdeztük, miért van szükség arra, hogy ezekről az érzésekről problémákról közösségben beszéljünk.
A foglalkozások kezdeményezője a Krónikának elmondta, hogy Kirsch Gábor Brassó megyei RMDSZ-elnök felkérésére vállalta a kávéház vezetését. Hozzátette, fontosnak tartják a kávéházi beszélgetéseket, ugyanis a járvány két éve alatt az időseket nagymértékben fenyegette az elmagányosodás veszélye. Sokan már a pandémia előtt is egyedül voltak, azonban az elmúlt két évben egyre többen szembesültek azzal, hogy a külföldön élő gyermekeik, unokáik az országhatárokon túl ragadtak, ezáltal még inkább eluralkodott rajtuk az elhagyatottság érzése. Ezt pedig tovább erősítette a halál gondolata és annak közelsége is.
Ez akkor a legjobb és legeredményesebb, ha közösségben történik, ahol a tagok számíthatnak egymásra” – mondta a szakember.
A közösségi kávéház különlegessége, hogy nem csupán az idősek előtt nyitott, hanem a fiatalabb generációt is meg kívánja szólítani. A terapeuta úgy látja, hogy az aktívan dolgozó fiatalok nincsenek ahhoz szokva, hogy a magányról és egyéb nehézségeikről beszéljenek, ugyanis az emberek többsége nem tanulta meg, hogyan kommunikáljon a hasonló életérzésekről
– hangsúlyozta Friedl Beatrix.
A pszichiáter arra is kitért, hogy a jövőben egy egész eseménysorozatot terveznek a kávéházi beszélgetésekből. Az elgondolás szerint egyszer egy hónapban az időseket és egy alkalommal az aktívan dolgozó fiatalokat várják az eseményekre. Hozzátette, azért döntöttek úgy, hogy két csoportot indítanak, mert eltérőek az érdeklődési körök, az élmények és tapasztalatok. A közösségi kávéház foglalkozásain bárki részt vehet, nincs előzetes regisztrációhoz kötve a részvétel – jegyezte meg.
Fotó: Facebook/ RMDSZ Brassó megyei szervezete
Első alkalommal az egyedülléthez kapcsolódó témák voltak terítéken, beszéltek például arról, hogy mi megy végbe az emberi lélekben, ha magányos.
A szakember azt is elmondta, hogy a pandémia ideje alatt a pszichiátrián különösen érződtek a pácienseken a koronavírus lelki hatásai. Az emberek fokozottan elhidegültek egymástól, már elszoktak attól, hogy kapcsolódjanak egymáshoz, főleg érzelmileg. Alapjaiban megváltoztak a társas kapcsolatok, ezért is tartja elengedhetetlennek, hogy visszakerüljünk oda, ahol a járvány előtt voltunk, ami habár nem volt tökéletes azelőtt sem, de mindenképp szorosabb kötelék volt a közösség tagjai között. „Egy szintén a pszichiátrián dolgozó kollégámmal beszéltünk arról, hogy az emberek az utóbbi években megváltoztak. Mely részben a rengeteg nyomásnak köszönhető, illetve a folyamatosan mediatizált haláleseteknek” – magyarázta a pszichoterapeuta.
Habár most már megtanultunk élni a vírussal, mégis amikor egy közösségben kiderül, hogy valaki megfertőződött, megijednek az emberek, még mindig ott van a gondolat, hogy mi történik, ha intenzív osztályra kerül vagy meghal. Az ehhez hasonló esetekből is látszik, hogy mély nyomokat hagyott a koronavírus mindannyiunkban – részletezte a pszichológus.
Fotó: Facebook/ RMDSZ Brassó megyei szervezete
Friedl Beatrix rámutatott, Brassó nem tekinthető a klasszikus értelemben vett nagyvárosnak, és a magyarok mindössze kis közösséget alkotnak, ettől függetlenül az emberek óhatatlanul is eltávolodnak egymástól. Számos közösségi projekt esetében látja, hogy átalakultak a társas, közösségi kapcsolatok. „Míg tíz évvel ezelőtt, amikor én voltam fiatal, az emberek megálltak az utcán pár percre, hogy szót váltsanak egymással, most ez ritkán fordul elő, mindenki siet a dolgára. Ezt azonban nem írnám feltétlenül a járvány számlájára, hanem inkább arra, hogy felgyorsult a világ, mindenki rohan” – mutatott rá a szakember. Hozzátette, sok mindent megoldana, és jobban működnének a dolgok, ha az emberek bíznának magukban és egymásban, mert akkor sokkal jobban tudnának kapcsolódni egymáshoz, a közösséghez.
Ez pedig egy őszinte kapcsolódást eredményez, amely feltételezi, hogy ha két órát valaki leül egy ismerőssel kávézni, akkor ott van százszázalékosan, és nem arra gondol, hogy milyen jó a másiknak, hogy milyen jól összejött számára az élet.
„Bízom abban, hogy jól végzem a dolgomat, akkor következőkor többen jönnek el, mert az emberek továbbadják a kávéház hírét. Lehet, hogy éppen az a bácsi vagy néni, akinek nincs bátorsága részt venni a kávéházi foglalkozásokon, az információ eljut hozzá, és ellátogat ide. Ha nem is nyílik meg rögtön, más emberek történetei támpontot és segítséget nyújthatnak számára. Lényeges az, hogy megértsük, azért vagyunk, hogy segítsünk egymáson, és saját lelki egyensúlyunkkal is foglalkozzunk” – mutatott rá a szakember. Hozzátette, nem számít, ha kis lépésekben haladnak, kulcsfontosságú, hogy elinduljanak a változás és változtatás útján.
Az elmúlt 24 órában 47 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 52 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Facebook-oldalán a Salvamont.
Három fiatalember rekedt a mínusz 15 fokos hidegben, hóviharban a Székelyföld határán található, elszigetelt hegyvidéken.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt – tájékoztatta az Agerprest a nagyszebeni regionális meteorológiai központ szolgálatos meteorológusa, Raul Stoica.
Súlyos sérülésekkel kórházba került egy férfi, miután szombat reggel robbanás történt egy gyulafehérvári tömbházban. Az incidens következtében több lakás és jármű is megrongálódott, valamint 22 személyt kellett evakuálni az épületből.
Közösen vizsgálják a legmegosztóbb kérdéseket román és magyar történészek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új eseménysorozatában.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
szóljon hozzá!