2010. augusztus 31., 09:402010. augusztus 31., 09:40
A törvényhozás szociáldemokrata (PSD) alelnöke abból az alkalomból adott ki közleményt, hogy 1940. augusztus 30-án hirdették ki a második bécsi döntést, amely Észak-Erdélyt visszaadta Magyarországnak. A politikus felhívást intézett a romániai magyarokhoz és románokhoz – politikusokhoz, értelmiségiekhez, a sajtó képviselőihez –, hogy semmilyen formában ne járuljanak hozzá a nemzetiségek közötti gyűlölet táplálásához és a szeparatizmus előretöréséhez. Mircea Duşa a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat és a Székely Gárda egyesületet vádolja azzal, hogy a románok és a zsidók ellen úszítja a magyarokat, emlékeztetve arra, hogy az utóbbi szervezet két tagja „Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál” feliratú pannóval posztolt az egyik csíkszeredai szupermarket bejáratánál. A politikus megemlíti, hogy Románia alkotmánya szavatolja ugyan a szólásszabadságot, Duşa megengedhetetlennek tartja azonban, hogy egyesek a trianoni békeszerződés felülvizsgálatát szorgalmazzák.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.