2010. október 01., 08:322010. október 01., 08:32
A rendőrség szervezett bűnözés és terrorizmusellenes főosztályának tájékoztatása szerint a csütörtökre virradóra végrehajtott rajtaütés során húsz helyszínen folytattak házkutatást Szeben és Maros megyében, tizenhat személyt őrizetbe vettek.
A kiterjedt bűnbanda tagjai a Maros megyei Zágor faluban működő farmon ipari mennyiségben termesztették a vadkendert, és a nyomozók a helyszínen rábukkantak egy, a cannabis feldolgozására használt laboratóriumra is. Ugyanitt nagy mennyiségű hasist és már előállított vadkendert, valamint számos tűzfegyvert és katonai felszerelést, fémdetektort, adóvevő készüléket, elektrosokkot lefoglaltak. Az arzenál annak tulajdonítható, hogy a rendőrség szerint a banda félkatonai alakulatként tevékenykedett, vezetője pedig a medgyesi Horaţiu Potra román–francia állampolgár, aki több évig szolgált a francia idegenlégióban.
A negyven éves férfi – akinek párnája alatt letartóztatásakor csőre töltött pisztolyt találtak a kommandósok – neve elsősorban a fekete kontinens országainak hadurai körében cseng ismerősen. O képezte ki Ange-Félix Pattasé, a Közép-Afrikai Köztársaság egykori elnökének, valamint számos arab emírnek a testőrségét, és olyan jó kapcsolatot ápol a csádi hivatalos vezetés ellen küzdő Mahamat Abbo Sileck ezredessel, hogy a hadúr tavaly ellátogatott Potra medgyesi otthonába is. A kifejezetten katonai és kémelhárításra, különböző harci technikákra kiképzett, őrző-védő társaságot is működtető zsoldos egyébként évekkel ezelőtt megalapította a francia légióban szolgált veteránok romániai egyesületét is.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.