(A 2002-es népszámlálás adatai alapján Kalotaszeg 9400 lélekszámú központjában a lakosság 32 százaléka magyar nemzetiségű.) Az önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Vasas kifejtette, a választmány tagjainak többsége azt szorgalmazta, hogy az RMDSZ Mircea Moroşant, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) jelöltjét támogassa az időközi megmérettetésen, ám végül a magyar választópolgárok szélesebb körű konzultációja mellett döntöttek. „Elgondolkodunk majd, ha a megkérdezettek többsége az önálló jelölt indítását javasolja” – válaszolta kérdésünkre az RMDSZ-elnök.
Bánffyhunyadon azért kellett előrehozott polgármester-választást kiírni, mert a Gigi Becali vezette Új Generáció Pártja (PNG) színeiben júniusban megválasztott Liviu Giurgiuman augusztusban lemondott tisztségéről. Giurgiuman a június 15-i második fordulóban 41 vokssal szerzett többet, mint az elöljárói posztért az október 26-ára kiírt megmérettetésen ismét harcba szálló Mircea Moroşan. Döngölő Csaba, az RMDSZ polgármesterjelöltje a június elsejei első fordulóban a leadott voksok 16,5 százalékát, 668 szavazatot gyűjtött be. A román pártok közül egyébként a liberálisok (PNL) Sorin Abrudeant, az alakulat városi szervezetének elnökét, a szociáldemokraták (PSD) pedig Vasile Badint indítják az egy hónap múlva rendezendő választáson, rajtuk kívül pedig függetlenként megpályázza az elöljárói széket Nicolae Chiş egykori polgármester is.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.