
Fotó: Biró István
Az RMDSZ ügyvezető elnöke arra a felvetésre reagált ekképpen, hogy miért tekinti a szövetségtől elvont szavazatoknak a Magyar Polgári Pártra (MPP) leadott voksokat. A politikus úgy értékelte, az erdélyi magyar közösségnek szüksége van az erős parlamenti képviseletre, és kockázatos lenne, ha az RMDSZ egyedül próbálkoznék az őszi parlamenti választásokon. „Nyitottak leszünk az MPP-vel való megegyezésre, ha ez nem sikerül, nem rajtunk fog múlni” – jelentette ki határozottan. Hozzátette, választási párt bejegyzésére már nincs idő, de ha megegyeznek, az RMDSZ elfogadja, hogy a tulipán jele alatt MPP-s jelöltek is induljanak. Kérdésünkre, hogy kik lehetnek a szövetség jelöltjei Háromszéken, ahol a legnépszerűbb politikusok az önkormányzatokba vonultak vissza, Kelemen Hunor mosolyogva válaszolta: „dolgozunk a problémán”.
Stolojan kormányfő?
Általános meglepetést váltott ki azzal, hogy Theodor Stolojan demokrata-liberális párti (PDL) politikust említette leendő miniszterelnökként. Valószínűsítette, hogy bármi is legyen a választás eredménye, Traian Băsescu államfő a PDL jelöltjét bízza meg kormányalakítással, és jó esélye van arra, hogy akaratát érvényesítse. Ezt azzal magyarázta, hogy az arányosság elvét is megőrző egyfordulós egyéni választókerületes szavazási rendszer – melyet az őszi parlamenti választásokon próbálnak ki először – teret enged a véletlennek. „A képviselők mintegy hetven százaléka úgy fogja érezni, a szerencsén múlt a mandátumszerzés, és ha új választásokat tartanak, egyáltalán nem biztos az újabb siker. Ezért a második titkos szavazáson hajlandó lesz megszavazni a kormányt” – magyarázta Kelemen Hunor. Szerinte a miniszterelnök sem lehet biztos abban, hogy bejut a parlamentbe. „Ez bele van kódolva a rendszerbe” – állította.
Lazulhat a pártfegyelem
A politikus azt is valószínűsítette, hogy a pártoknak sokkal nehezebb lesz érvényesíteniük az akaratukat az egyéni kerületekből választott politikusok körében. A hatalom ugyanis mindig képes lesz arra, hogy megvásárolja egyes képviselők szavazatait a választókerületükbe szánt beruházásokkal. Az ügyvezető elnök valószínűsítette, hogy november 16., 23. vagy 30-án tartják a parlamenti választásokat. Megjegyezte, már az elkövetkező hetekben kibocsáthatják azt a kormányhatározatot, amelyik a választókerületek határait rögzíti. Kelemen Hunor úgy vélte, az RMDSZ-nek az őszi választáson is célszerű lenne megtartani azt az elvet, hogy valamennyi erdélyi választókerületben helybeli jelöltet indít. Ezek kiválasztásánál azonban nem biztos, hogy az előválasztás módszerét kell alkalmazni.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.