Hirdetés

Csodálni a teremtett világot – „Nyeregben” lesznek a Csíksomlyóra tartó, 500 kilométeres Ferences Biciklitúra résztvevői

A máriapócsi kegytemplom híres Mária-búcsújáró kegyhely, onnan indul a biciklis zarándoklat •  Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook

A máriapócsi kegytemplom híres Mária-búcsújáró kegyhely, onnan indul a biciklis zarándoklat

Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook

Mindenkit várnak, hogy csatlakozzon az Assisi Szent Ferenc lelkiségének jegyében szervezett, immár 16. Ferences Biciklitúrához, amelynek keretében – Máriapócs és Csíksomlyó között – egy hét alatt 500 kilométert tesznek meg a résztvevők. Főcze Imre Bonaventura ferences szerzetes, főszervező, dévai plébános, a romániai Mária-út lelki igazgatója a Krónikának úgy vélekedett, jó lenne, ha mindenkiben tudatosulna: a rohanó mindennapokban érdemes megállni, körülnézni, rácsodálkozni az Isten által teremtett világ szépségeire, a kerékpározás pedig jó alkalmat nyújt minderre. A zarándoklat, amelynek végpontja a csíksomlyói hegynyereg, összekapcsolódik a július 29-i III. Székelyföldi Kerékpáros Találkozóval.

Kiss Judit

2023. július 19., 18:522023. július 19., 18:52

A magyarországi Máriapócs kegyhelyről indul július 23-án, és a csíksomlyói Nyeregben ér véget július 29-én a Ferences Biciklitúra (FerBiT), amely összekapcsolódik a III. Székelyföldi Kerékpáros Találkozóval a Hargita megyei kegyhelyen. A kerékpáros zarándoklatra mindenkit várnak a szervezők, akik azt szeretnék, hogy minél több ember bekapcsolódjon az eseménybe. Szívesen látják mindazokat, akik Isten teremtett világának szépségére szeretnének rácsodálkozni, lelassulni, kikapcsolódni vágynak a rohanó mindennapokból és igénylik a természet közelségét.

•  Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook Galéria

Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook

Főcze Imre Bonaventura gyimesfelsőloki születésű ferences szerzetes, főszervező, dévai plébános a zarándoklat lelkiségéről beszélt a Krónikának.

Hirdetés

Kiemelte, az út idén az egyik Mária-kegyhelytől a másikig vezet: Máriapócstól Csíksomlyóig, és Assisi Szent Ferenc lelkiségének, természetszeretetének jegyében tartják. A zarándoklás (latinul peregrinatio) jelentése egyébként: utazás szent helyekre. Közép-Európa összes szent helyét túrautak kötik össze, a legnagyobb a Mária-út, mely a magyarok Máriához kötődő szent helyeit (kegyhelyeit, kápolnáit, forrásait) csatolja be az európai zarándoklatok hálózatába.

Főcze Imre Bonaventura ferences szerzetes, főszervező, dévai plébános, a romániai Mária-út lelki igazgatója •  Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook Galéria

Főcze Imre Bonaventura ferences szerzetes, főszervező, dévai plébános, a romániai Mária-út lelki igazgatója

Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook

A Kisebb Testvérek Rendjének (OFM) tagjai, azaz a ferencesek a szemlélődő tapasztalat, az ima és a testvéri közösség jegyében élnek és dolgoznak.

A rend szerte a nagyvilágon idéntől 2026-ig fontos évfordulókat ünnepel: többek közt az, hogy 2023-ban 800 éves Szent Ferenc Megerősített Regulája.

•  Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook Galéria

Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook

„Ne menjünk el egymás mellett, hanem haladjunk közösen”

A ferences biciklitúrát immár 16 alkalommal szervezik meg, és a célkitűzés változatlan: Assisi Szent Ferenc szellemiségének jegyében Isten teremtett világának a szépségére irányítani minél több ember figyelmét – mondta el Főcze Imre Bonaventura, aki a FerBiT megálmodója és éltetője, a romániai Mária-út lelki igazgatója. Kiemelte, azt szeretnék, ha minél többen csatlakoznának az eseményhez: július 29-én a csíksomlyói hegynyeregben, a Hármashalom-oltárnál várják az érdeklődőket a Székelyföldi Kerékpáros Találkozóra.

A Ferences Biciklitúra résztvevői a csíksomlyói kegytemplomnál fognak gyülekezni, a rendezvény összekapcsolódik a július 29-i, III. Székelyföldi Kerékpáros Találkozóval •  Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook Galéria

A Ferences Biciklitúra résztvevői a csíksomlyói kegytemplomnál fognak gyülekezni, a rendezvény összekapcsolódik a július 29-i, III. Székelyföldi Kerékpáros Találkozóval

Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook

„A főszervező tulajdonképpen nem is én vagyok, hanem a Jóisten” – mondta nevetve a ferences szerzetes, hozzátéve, hogy a zarándoklat egyik legfontosabb hozadéka és célja, hogy közösségben legyenek az emberek, és odafigyeljenek egymásra, a teremtett világra.

„Ne menjünk el egymás mellett, hanem haladjunk együtt, tekerjünk, guruljunk együtt. Jó lenne, ha mindenkiben tudatosodna: érdemes megállni, körülnézni a világban, a kerékpározás pedig jó alkalmat nyújt minderre” – mutatott rá a szerzetes. Arról is beszélt, hogy az immár hagyományos zarándoklattal Assisi Szent Ferenc lelkiségére, a természet tiszteletére és szeretetére is fel kívánják hívni a figyelmet.

•  Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook Galéria

Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook

„Nagyszerű élmény, amikor a kerékpáros zarándoklaton részt vevők hosszú utat megtesznek együtt, közösen imádkozunk, beszélgetünk, és minden, amit együtt megélünk, közelebb visz Istenhez. A résztvevők zöme székelyföldi, de a Partiumból és Magyarországról is csatlakoznak hozzánk” – fejtette ki Főcze Imre Bonaventura.

Kiemelte, nagyon lényeges, hogy a ferences kerékpártúra összekapcsolódik a III. Székelyföldi Kerékpáros Találkozóval, amelyen biciklisek és motorosok is részt vesznek, remélhetőleg minél többen.

„Arra biztatok mindenkit, hogy minél többen legyünk nyeregben – bicikli-, motorkerékpár-nyeregben, és természetesen a csíksomlyói Nyeregben is” – fogalmazott a ferences szerzetes.

A Ferences Biciklitúra egyik fontos hozadéka a közösségi együttlét •  Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook Galéria

A Ferences Biciklitúra egyik fontos hozadéka a közösségi együttlét

Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook

A Ferences Biciklitúra 15 országban megfordult már

„Találkozzunk, imádkozzunk, beszélgessünk, kerekezzünk és töltsük együtt ezt a napot!” – írják a III. Székelyföldi Kerékpáros Találkozó szervezői az esemény hirdetésében. A gyalogos, autós zarándokokat is szeretettel várják a záróeseményre.

•  Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook Galéria

Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook

A FerBiT 16 éve van úton, eddigi megtett útjaik közt szerepelt Székelyföld minden szeglete, a székelyföldi városok, Partium, Máriazell, Lourdes, Fatima, Róma – hol kisebb, hol nagyobb létszámmal 15 európai országban tekertek már.

Szabolcs-Szatmártól a Mezőségen át a Székelyföldig

Az idei, 16. FerBiT útvonalát a Ferences Biciklitúra Facebook-oldalán is megtalálhatják az érdeklődők. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Máriapócsról induló zarándoklat többek közt a következő településeket érinti: Vállaj, Nagykároly, Tasnád, Zilah, Zilah, Zsibó, Kissomkút, Szamosújvár, Ördöngösfüzes, Gyeke, Sáromberke, Marosszentgyörgy, Székelykál, Mikháza, Szováta, Székelyudvarhely, Szentegyháza és Csíksomlyó.

A III. Székelyföldi Kerékpáros Találkozó gyülekezőjét július 29-én reggel 10 órakor tartják a csíksomlyói kegytemplom előtti téren, fél 11-kor lesz az indulás.

•  Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook Galéria

Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook

A programban szerepel 12 órától szentmise, a kerékpárok megáldása egy kis meglepetéssel, azt követően pedig a Szent István Ház udvarán lesz az ebéd. A FerBiT-ről és a Székelyföldi Kerékpáros Találkozóról a Ferences Biciklitúra Facebook-oldalán találhatóak további részletek.

A FerBiT 16 éve van úton, eddigi megtett útjaik közt szerepelt Székelyföld minden szeglete, de számos külföldi helyszín is •  Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook Galéria

A FerBiT 16 éve van úton, eddigi megtett útjaik közt szerepelt Székelyföld minden szeglete, de számos külföldi helyszín is

Fotó: Ferences Biciklitúra/Facebook

Máriapócs, az Istenszülő könnyező ikon kegyhelye A magyarországi Máriapócs nemzeti kegyhegy. Amint a kegyhely honlapján olvasható, több mint 300 évvel ezelőtt 1696. november 4-én csodálatos esemény helyszíne volt a nyírségi Pócs község: az ikonosztázion Istenszülő ikonján Mária szeméből könnyek eredtek. A császári rendeletre Bécsbe vitt kegykép helye nem maradt üresen. A másolat szintén könnyezett. A csoda 1715-től egyre csak vonzotta a zarándokokat. Így lett attól kezdve Pócs községből Máriapócs, a magyarországi görögkatolikusok lelki életének szíve, a magyarok és szomszédos népek kedvelt zarándokhelye.

korábban írtuk

Túlzás az ünnepeken, hiány a mindennapokban – Orbán Szabolcs ferences szerzetes a karácsony lényegéről
Túlzás az ünnepeken, hiány a mindennapokban – Orbán Szabolcs ferences szerzetes a karácsony lényegéről

A karácsony mélyebb lényege, hogy nem az ember, hanem a Jóisten ajándékoz, s az ünnep valahol ennek az ajándéknak az elfogadása kellene hogy legyen – fejtette ki a Krónikának Orbán Szabolcs Kolozsváron szolgáló ferences szerzetes, teológiai tanár.

korábban írtuk

Papi foci: a békéért is imádkoztak a 16 ország részvételével tartott temesvári teremlabdarúgó-Európa-bajnokságon
Papi foci: a békéért is imádkoztak a 16 ország részvételével tartott temesvári teremlabdarúgó-Európa-bajnokságon

Nemcsak a mérkőzéseken, hanem a kísérőrendezvényeken, szentmiséken is az összetartozás hangulata volt a meghatározó a katolikus papok számára rendezett, pénteken zárult teremlabdarúgó Európa-bajnokságon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés