
A gyilkosság áldozatának nagyapját előbb őrizetbe vették, majd a temesvári bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el ellene
Fotó: Borbély Fanni
Hatvan napra bűnügyi felügyelet alá helyezték a januárban a Temes megyei Csene községben megölt 15 éves fiú nagyapját, aki a gyanú szerint arcon ütötte a gyilkosság egyik vádlottjának anyját.
2026. március 28., 14:282026. március 28., 14:28
A Temes megyei rendőrség péntek esti tájékoztatása szerint a 39 éves nő március 20-án jelentette, hogy a 66 éves férfi arcon ütötte az utcán. A férfit őrizetbe vették, majd a temesvári bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el ellene. A férfinek ez idő alatt elektromos nyomkövetőt kell viselnie – közölte az Agerpres hírügynökség.
Mint ismeretes, a Temes megyei ügyészség március elején emelt vádat a januári csenei gyilkosság két kiskorú gyanúsítottja ellen. A vádhatóság akkori közleménye szerint az előzetes letartóztatásban lévő két 15 éves fiút minősített emberöléssel, holttest meggyalázásával, illetve egyiküket bűnpártolással vádolják. A harmadik gyanúsított 13 éves, életkora miatt nem büntethető, az ellene indított eljárást megszüntették.
Az ügyészség szerint a gyilkosság után a két fiú a helyszínre hívta 15 éves társukat, majd közösen felgyújtották és a kert mögött eltemették a holttestet. Utóbbi kiskorú a vádirat szerint segített a holttest eltüntetésében és a bűncselekmény nyomainak eltakarításában is.
A büntetőpert a Temes megyei törvényszék tárgyalja.
A Temes megyei törvényszék korábban elrendelte a 13 éves fiú sürgős elhelyezését egy gyermekvédelmi intézményben.

A 13 éves gyanúsított szerint egy sor konfliktus és kölcsönös zaklatás áll a csenei gyilkosság hátterében, amely során brutálisan megöltek, majd felgyújtottak és elástak egy 15 éves fiút.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!