Hirdetés

Csak 35 év alattiak látogathatják a strandot Szatmárnémetiben

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Az ifjúsági táborok területén nyitotta meg kapuit a hétvégén Szatmárnémeti egyetlen szabadtéri strandja. A létesítményben azonban a 35 év felettieknek tilos a fürdőzés. Ez a kitétel leginkább a nyugdíjasokat háborította fel, mivel a bejáratnál külön tábla hirdeti, hogy az idősek nemkívánatos személyek a tábor területén.

2010. július 20., 09:562010. július 20., 09:56

Călin Gal, a megyei ifjúsági igazgatóság vezetője és a tábor menedzsere nem tartja diszkriminatívnak a korhatár bevezetését, mint mondta, a minisztérium ajánlása és az igazgatóság belső szabályzata szerint a tábor területén csak a 14 és 35 év közötti korosztálynak szóló rendezvények tarthatók meg. Mint kifejtette, a 35 év feletti szülők ugyan elkísérhetik gyermekeiket úszni, azonban tilos bemenniük a medencébe, míg a nyugdíjasokat a tábor területére sem engedik be.

A szigorítás azért érinti kényesen az időseket, mert korábban ígéretet kaptak Radu Giurca prefektus és a szatmári strand jelenlegi bérlője, a Beny Alex Kft. részéről, hogy az ifjúsági tábor területén levő medencét ők is használhatják majd. A Szatmár Megyei Idős Személyek Tanácsadó Bizottságának májusi ülésén a cég ügyvezető igazgatója, Radu Hossu bejelentette, hogy termálvízzel töltenék fel a medencét, amit a fiatalokkal felváltva a nyugdíjasok is használhatnának.

Az eset miatt Mircea Marian, a nyugdíjasok egyesületének elnöke becsapottnak érzi magát, hisz sem a prefektus, sem a kft. vezetői nem tartották be a szavukat. Az egyesület alelnöke, György Gábor azonban azt közölte lapunkkal: nem találja diszkriminatívnak az intézkedést. Szerinte természetes, hogy a gyerekek nem fürödhetnek együtt az idősekkel, és számára az volt a riasztó, amikor a korábbi városi strand kismedencéje folyamatosan idős asszonyokkal volt tele. György Gábor egyedül azt bánja, hogy nem töltötték fel korábban a medencét, mielőtt megkezdődött volna a gyerekek táboroztatása, mert akkor pár hétig egyedül az idősek használhatták volna. A kudarc ellenére azonban megoldódni látszik az idősek kezeltetésének problémája – magyarázta a Krónikának a nyugdíjasklub alelnöke, ugyanis hetente három alkalommal indítanak buszjáratokat számukra a megye fürdőhelyeire – Krasznamihályfalvára, Ákosra, Tasnádra és Nagykárolyba –, aminek költségeit Ilyés Gyula polgármester ígérete szerint a szatmárnémeti önkormányzat állja majd.

A szombati nyitás óta naponta körülbelül ötven személy kereste fel a strandot, ugyanis a belépőjegyek nem számítanak olcsónak, 18 éves korig 10 lejbe kerül a napi fürdőzés, a 18 és 35 év közöttieknek pedig 20 lejt kell otthagyniuk a bejáratnál. Többen is sokallják az összeget, mert a szomszédos Magyarországon ennyi pénzért változatosabb fürdőzési lehetőségekből lehet válogatni.

A szatmárnémeti strandmizéria már évekkel ezelőtt kezdetét vette, amikor a város kénytelen volt bezárni a korábbi korszerűtlen létesítményt. A Beny Alex Kft. 2008-ban ötven évre bérbe vette a Szamos-parton található strandot, azzal a feltétellel, hogy a koncessziós szerződés lejárta után azt visszaszolgáltatja a városnak. Mivel a cégnek pénzügyi gondjai támadtak, késnek a 6 millió euróra becsült felújítási munkálatok, és egyelőre bizonytalan, hogy mikor fürödhetnek ismét a szatmáriak a megyeközpontban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
Hirdetés