A verseny lényege az volt, hogy az eTransylvania-pontok felhasználói internetes tartalmat publikáljanak egy erre a célra létrehozott webhelyen, a Webvidék honlapon, amely létezése óta több mint 3 millió oldalletöltést regisztrált.
Szubjektív vallomások
„Negyvenkét e-pont jelentkezett, ebből huszonhatan töltöttek be bejegyzéseket, és 17 csapat fejezte be a versenyt” – közölte a végső adatokat a marosvásárhelyi díjkiosztó ünnepségen Ferencz Enikő, az eTransylvania Egyesület kommunikációs referense. Minden részt vevő csapatnak sajátos stílusa volt, egyes településekről egészen fiatal résztvevők jelentkeztek, máshonnan idősebbek kapcsolódtak be a vetélkedőbe. A bejegyzések pozitívuma, hogy egy-egy településről olyan adatokat, tudnivalókat közöltek, amelyek nem szerepelnek a történelemkönyvekben, nem találhatók meg a városok, községek honlapjain, hanem szubjektív képet nyújtanak arról, hogy a versenyzők mit tartanak fontosnak, említésre méltónak szülőhelyükről. A közlemények természetesen nem monografikus igénnyel készültek.
Tovább bővül az eTransylvania hálózata
„Örömömre szolgál, hogy a 2003-ban elindított mozgalom, az e-pontok szervezése most már egy olyan formában öltött testet, amelyet kézzelfogható eredménynek tekinthetünk. A résztvevők az illető közösségekből a legjobbat hozták be az internetre” – értékelte a történteket a volt távközlési miniszter, Nagy Zsolt. Azt is közölte: idén még 40-et írnak hozzá az eddigi 160 e-magyar ponthoz. „A szervezők és versenyzők egyaránt igen ötletesek voltak. A versenyzők sokszor igen meglepő módon reagáltak a különböző provokációkra” – állapította meg a díjkiosztó találkozón az informatikai és távközlési szaktárca államtitkára, Somodi Zoltán, aki igen pozitív vonásnak tartotta, hogy a minisztérium által kezdeményezett Tudásalapú Gazdaság nevű projekt működtetői gyakran tagjai voltak a „webvidékes” csapatnak. Ezekből arra lehet következtetni, hogy e projektek erős közösségeket kovácsolnak maguk köré.
Díjak, jutalmak
A vetélkedő egyik anyagi támogatója az Országos Ifjúsági Hatóság volt. Ennek elnöke, Kovács Péter közölte: míg 2004-ben 170 projektet támogattak, 2007-ben már több mint ezerhez nyújtottak pénzbeli segítséget. A jövőben még inkább arra törekednek, hogy felkarolják a helyi kezdeményezéseket, ötleteket. A hatóság jövőre is szívesen támogatja a Webvidék 2. programot. A hatóság a Céhmesterek unokái elnevezésű első díjas kézdivásárhelyi csapatot egy héten át ingyenesen üdülteti a román tengerparton. Ugyanakkor Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelősszerkesztő-helyettese bejelentette, hogy Sógor Csaba, Csibi Magor és Winkler Gyula európai parlamenti képviselők két napra 61 résztvevőt látnak vendégül Brüsszelben.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.