
Az ópálosi román hősi emlékmű – cáfolja a lebontásáról szóló álhírt a megyei tanács
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Cáfolatot tett közzé az Arad megyei önkormányzat, amelyben határozottan visszautasítja a második világháborús ópálosi román katonai emlékmű lebontásáról szóló információt. A megyei tanács diverziókeltésnek tartja a Facebookon megjelent álhírt, mely több magyarellenes hangulatkeltő megfogalmazást tartalmaz. Az önkormányzat a cáfolattal egyidejűleg azt is közölte, hogy az audiovizuális tanácshoz és a rendőrséghez fordul az ügyben.
2025. május 25., 13:022025. május 25., 13:02
2025. május 25., 19:102025. május 25., 19:10
„Durva hazugság!” – ezzel kezdte vasárnap délelőtt közzétett cáfolatát az Arad megyei önkormányzat, amelynek vezetősége a Facebookon szombat délelőtt megjelent információra reagál, miszerint az Arad-hegyaljai Ópálos (Păuliș) község bejárata előtt, a 7-es számú országút (DN7) mentén álló román hősi katonai emlékművet el akarják távolítani, ami „egy újabb támadás Románia történelme ellen”.
A megyei tanács közleményében azt írta:
Az álhír még mindig elérhető a Facebookon az említett (bizonyára ál-) profilon, és többek között az szerepel benne, hogy a helyi és központi hatóságok azért fontolgatják az emlékmű lebontását, mert „a román–szovjet együttműködésre emlékeztet”.
Köztudomású – amint arról tavaly ősszel írtunk –, hogy 1944 szeptemberében súlyos áldozatokat követelő (olykor kézitusákba torkolló) harcok dúltak Arad környékén. A visszavonuló német hadsereg a magyar honvédeket utóvédként használva próbálta feltartóztatni az előre nyomuló román katonákat, akik végül is szovjet támogatással áttörtek a Maros szorosán. Ennek a – román szempontból – dicsőséges csatának állít emléket az 1974-ben felavatott alkotás, amit Miloș Cristea építész Emil Vitroel és Ionel Muntean szobrászokkal együttműködve készített, és amely a román történetírás szerint „az Erdélybe betörő horthysta sereg megállítása” során elesett román katonáknak állít emléket.
A 32 tagú megyei önkormányzati képviselő-testületben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és az RMDSZ-szel alkot többséget, a két magyar tanácsos közül Péró Tamást tavaly decemberben az egyik alelnöknek is megválasztották, így a magyar érdekvédelmi szervezet négy ciklus után szerzett ismét pozíciót a végrehajtásban.
Az Arad megyei önkormányzat által cáfolt Facebook-bejegyzésben több magyarellenes hangulatkeltő megfogalmazás szerepel, amelyek a tavaly őszi parlamenti és (végül érvénytelenített, idén májusban újraszervezett) elnökválasztáson induló szélsőnacionalista pártok és jelöltek – mint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), az S.O.S. Románia párt, vagy Călin Georgescu független elnökjelölt – kampányüzeneteire emlékeztetnek, emellett szuverénnek mondott, de valójában szélsőséges nézetekre valló állítások:
A megyei tanács által cáfolt bejegyzés – amiről képernyőmentést is készítettek – szerint a központi és megyei hatóságok azért fontolgatják az emlékmű eltávolítását, mert „az nem egyezik az európai szellemiséggel, mivel fenntarthatja a feszültségeket románok és magyarok között”, továbbá mert „bár a román katonák ellenálltak a támadásig, a magyarok kiűzését végül ténylegesen a szovjetek hajtották végre, így az emlékmű egyúttal a román–szovjet együttműködésre is emlékeztet.”
Képernyőmentés az álprofil által terjesztett hamis információról
Fotó: Arad Megyei Tanács
A 2021-es adatokat tükröző népszámlálás szerint az Aradtól 25 kilométerre keletre, az alföld és a dombság találkozásánál fekvő Ópálos község 4234 lakosának 94 százaléka román, mindössze 68-an vallották magukat magyarnak, ez az ismert nemzetiségű lakosság 1,7 százaléka. A tavaly nyári helyhatósági választásokon a szélsőségesen nacionalista AUR jelöltje, a magyarosan hangzó nevű Saul Sigheti nyerte el a polgármesteri tisztséget, és a megismételt elnökválasztáson is az AUR államfőjelöltje, George Simion kapta a legtöbb szavazatot mindkét fordulóban.

1944 szeptemberében véres harcok dúltak Arad környékén, az Ópálos feletti magaslatokon és a magyar határhoz közeli településeken magyar áldozatokat követeltek az ütközetek.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.
Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
szóljon hozzá!