
Fotó: Oláh Emese/Facebook
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) tiltakozik az ellen, hogy a kincses városban tanuló egyetemi hallgatóknak előbb ki kell fizetniük a tömegközlekedési eszközök használatára feljogosító bérleteket, és majd csak később kapják vissza a pénzt.
2024. október 02., 14:202024. október 02., 14:20
A diákszervezet szerdai közleménye szerint a KMDSZ „mély csalódottsággal” viszonyul a kolozsvári tömegközlekedési vállalat (CTP) keddi bejelentéséhez, amelyben tájékoztatták a felsőoktatásban résztvevő diákokat, hogy a továbbiakban a tömegközlekedési bérletek díjainak előzetes kifizetése kötelező. A pénzt pedig csak hosszadalmas, bürokratikus folyamat lezárása után térítik meg az egyetemek.
„Szervezetünk régóta elítéli a jól ismert »decont« módszert, mivel
őket. A közel 100 lejes bérlet összege sok diák számára jelentős anyagi terhet jelent, amit előzetes tervezés nélkül sokan nem engedhetnek meg maguknak” – közölte a KMDSZ. Mint írták, elfogadhatatlan, hogy az egyetemek és a tömegközlekedési vállalat folyamatosan egymásra hárítják a felelősséget, és minden megoldási lehetőséget elutasítottak a diákszervezetek részéről. Kiderült ugyanis, hogy az új gyakorlatot a bukaresti oktatási minisztérium szabta meg, és a felsőoktatási intézmények annak függvényében kötelesek megtéríteni a diákok számára a bárletek árát, hogy rendelkeznek-e ehhez szükséges anyagi forrásokkal.
„Az a tény, hogy a diákok ilyen bizonytalan helyzetben kénytelenek megkezdeni a tanévet, teljes mértékben elfogadhatatlan. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség folyamatosan keresi a megoldási lehetőségeket és a szükséges információkat annak érdekében, hogy a diákok a lehető legpontosabb tájékoztatást kapják, és a kialakult helyzet végső kimenetele számukra a lehető legkedvezőbb legyen” – közölte a KMDSZ.
A diákszervezet mindezek fényében azt tanácsolja, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben,
mivel az árak megtérítése a KMDSZ szerint nem garantált”.
A CTP október elsején azt közölte, hogy a 30 év alatti egyetemisták, mesterképzősök és doktoranduszok ingyenes utazásának biztosítási módja megváltozott, a bérleteket a tömegközlekedési vállalat pénztárainál lehet igényelni, a bérletek árát pedig az egyetemek visszamenőleg megtérítik. Az egyetemi hallgatók a felsőoktatási intézményekben kaphatják meg a visszafizetéssel kapcsolatos információkat. Az egyetemisták számára a Kolozsvár valamennyi járatán való korlátlan utazást biztosító bérlet 95 lejbe kerül egy hónapra. További részletek a tömegközlekedési vállalat honlapján találhatóak.

Teljesen ingyen vehetik igénybe a városi tömegközlekedést az új tanévben a Kolozsváron tanuló diákok, az iskolások és az állami egyetemeken hallgató egyetemisták egyaránt.
A KMDSZ aggodalma egyébként megalapozott, az eddigi tapasztalatok ugyanis azt bizonyítják, hogy valóban nem zökkenőmentes a bérletek árának megtérítése. Azokon a felsőoktatási intézményeken – például a kolozsvári Műszaki Egyetemen –, ahol eddig is az volt a gyakorlat, hogy utólag térítették meg a bérletek árát, a hallgatóknak minden hónapban sorba kellett állniuk visszaigénylési kérvényük benyújtásáért.
Különben a kolozsvári képviselőtestület tavaly októberben úgy döntött, hogy teljesen ingyen vehetik igénybe a városi tömegközlekedést a 2023/2023-as tanévben a kincses városban tanuló diákok, az iskolások és az állami egyetemeken hallgató egyetemisták egyaránt. A megyeszékhely önkormányzata akkor kiegészítette az oktatási minisztérium által biztosított 90 százalékos finanszírozást, átvállalva a fennmaradó 10 százalékot, ugyanakkor ahhoz, hogy az egyetemi hallgatók valóban ingyen utazhassanak a kolozsvári járatokon, a tömegközlekedési vállalatnak (CTP) megállapodást kellett kötnie a felsőoktatási intézményekkel.

A korábbi ígéretekkel ellentétben nem indul be Marosvásárhely metropolisz-övezetében a tömegközlekedési szolgáltatás, így a peremtelepüléseken élő diákok, ingázók nem tudnak az eddiginél könnyebben és biztonságosabban utazni.
Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.
Súlyos baleset történt hétfő este a Nagyvárad–Félixfürdő közötti országúton – a váradszentmártoni kerülőúton –, ahol két személygépkocsi ütközött.
Több mint 67 ezren látogatták a közgyűjtemény kiállításait és rendezvényeit. A legnépszerűbbek közé tartozik az 1848–1849-es Ereklyemúzeum és a világhírű magyar festők műveiből álló Képtár.
A Szeben megyei Kürpöd (Chirpăr) település közelében patakba esett és életét vesztette hétfőn egy testvérpár: egy 6 éves kislány és egy 9 éves fiú.
Egy átfogó, erdészeti bűncselekmények elleni rendőrségi akció keretében a bihari hatóságok több mint 415 köbméter, jogszerű származással nem rendelkező tűzifát és fenyő fűrészárut foglaltak le, 110 000 lej értékben.
Országszerte felmelegedés várható a következő napokban, a jövő hét közepétől azonban ismét lehűl az idő; csapadékra a jövő héten lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat február 2. és 15. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Alkoholkómához közeli állapotban lévő gépkocsivezetőt vettek őrizetbe a szatmárnémeti rendőrök. A súlyos mozgás- és beszédzavarral előállított, alkoholos befolyásoltság alatt álló járművezetőt a bíróság 60 napos hatósági felügyelet alá helyezte.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét tartják február 2-án a római katolikus egyházban, minden templomban ekkor tartják a gyertyákat megszentelő szentmiséket.
A tanügyben foganatosított költségcsökkentő intézkedések nyomán Arad megyében történtek osztályösszevonások, megszűntek helyettesítői tanári állások, mindez azonban a magyar oktatást nem érintette – tudta meg a Krónika. Hasonló a helyzet Temes megyében.
1945 januárjában közel 75 ezer német származású személyt deportáltak a Szovjetunióba Erdély, a Partium és a Bánság különböző településeiről. Az Arad megyei Simonyifalváról 59 lakost vittek el, közül 13-an sosem tértek vissza a lágerekből.
szóljon hozzá!