Hirdetés

Büntetőeljárás indult a két rendőr ellen, akik megverték a buziásfürdői javítóintézet egyik fogvatartottját

•  Fotó: Anp.gov.ro

Fotó: Anp.gov.ro

Büntetőeljárást indított szombaton a Temes megyei ügyészség a két rendőr ellen, akik egy felvétel szerint brutálisan megverték a buziásfürdői javítóintézet egyik fiatal fogvatartottját. Hivatali eljárásban elkövetett bántalmazással gyanúsítják őket.

Hírösszefoglaló

2023. július 29., 13:062023. július 29., 13:06

A két rendőrt bűnügyi felügyelet alá helyezték.

A hétfőn történt esetről csütörtökön került nyilvánosságra egy felvétel. E szerint a javítóintézet mintegy húsz fogvatartottját felsorakoztatták a felügyelőik az udvaron egy kerítés mellett. A két rendőr kiragadott egy fiatalt a sorból, a földre lökték, rugdosták és ököllel, gumibottal hevesen ütlegelték.

Hirdetés

Ezután visszaállították a sorba a bántalmazott fogvatartottat, majd egyikük egy másik fiatalt is felpofozott.

A felvétel nyilvánosságra kerülése után Alina Gorghiu igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán közölte, hogy feljelentést tett az ügyészségen a történtek miatt, és elrendelte a javítóintézet vezetőségének leváltását.

„Felháborító és elfogadhatatlan, ahogyan egyes alkalmazottak ebben a központban értelmezik a kötelességeiket” – írta bejegyzésében. Közölte azt is, hogy utasította a minisztérium ellenőrző testületét a történtek kivizsgálására. Emellett kérni fogja, hogy a javítóintézet személyzetét küldjék sürgősen képzésre, a fogvatartottak számára pedig biztosítsanak pszichológiai tanácsadást – írja az Agerpres.

korábban írtuk

Rendőri brutalitás a buziásfürdői javítóintézetben, leváltják a vezetőséget
Rendőri brutalitás a buziásfürdői javítóintézetben, leváltják a vezetőséget

Megverte két rendőr a buziásfürdői javítóintézet egyik fogvatartottját, ököllel és gumibottal ütlegelték, rugdosták a fiatalt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről

Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is

Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is
2026. augusztus 31., hétfő

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár

Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár
2026. augusztus 31., hétfő

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron

Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron
2026. augusztus 30., vasárnap

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban

A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban
2026. augusztus 30., vasárnap

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban

A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát

Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát
2026. augusztus 30., vasárnap

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját
2026. augusztus 30., vasárnap

Zivatarok, majd ismét hőség várható Erdélyben

Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.

Zivatarok, majd ismét hőség várható Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés