Hirdetés

Budára utazik az időkapszula

A budapesti Országos Széchényi Könyvtár ingyen restaurálja a nagyváradi színházépületben talált korabeli dokumentumokat – az erről szóló partnerségi szerződést tegnap reggel írták alá. Mint ismeretes, az 1900-ban megépült, eklektikus stílusú váradi teátrum harmadik éve áll helyreállítás alatt, és valamivel több mint egy héttel ezelőtt egy fémkapszulát találtak odabenn.

Nagy Orsolya

2010. augusztus 31., 09:462010. augusztus 31., 09:46

A henger alakú tartály a színház építésének idejéből származó, az építők által elhelyezett iratokat tartalmaz, amelyeket valószínűleg a színház 1900. október 15-i megnyitóünnepsége alkalmával helyezhettek el. Az „időkapszula” felbontásakor kiderült: sajnos a fémtok nem zárt elég jól, a papírokat pedig emiatt nedvesség érte, és erősen megrongálódtak, így sürgősen szakszerű restaurálásra van szükség, ilyen állapotban ugyanis még kisimítani sem lehet az összetekert dokumentumokat – félő, hogy darabokra hullnak.

Már a felnyitás is speciális körülmények között történt, a Körösvidéki Múzeumban, ahhoz azonban, hogy az érdekes leletet helyreállítsák, fejlettebb technológiára van szükség. Szóba került, hogy Gyulafehérvárra szállítják, mert állítólag ott rendelkeznek megfelelő laboratóriummal a restauráláshoz, ám az ottani Batthyaneum Könyvtár nem reagált a váradi önkormányzat kérésére. Végül az Országos Széchényi Könyvtár vállalta a feladatot. A papírokat tegnap át is adták a könyvtárnak. Boka László tudományos igazgató írta alá azt a szerződést, amelynek értelmében ingyen vállalják a lelet helyreállítását, és a restaurálást egy éven belül elvégzik.

Felháborítónak tartja azonban Radu Ţîrle Bihar megyei tanácselnök a tényt, hogy a lelet a magyar fővárosba került, és erről neki nem szóltak. Ţîrle tegnap egy, a bécsi döntés 70. évfordulójára szervezett konferencián leszögezte, mivel a színházat a megyei önkormányzat működteti, az érintetteknek kötelességük lett volna őt is értesíteni a tervekről – bár azt elismerte, hogy az épületet nagyjából egy éve a városi önkormányzat kezeli. Kijelentette: „sértés a román államra nézve, hogy az itt talált dokumentumokat nem az országban állítják helyre”. „A román államnak európai országként 2010-ben nincs olyan intézménye, amely hivatalosan megmondaná, mit tartalmaznak a dokumentumok?” – háborgott az elnök. Megjegyezte: ha „csaknem száz évig” a fémhengerben álltak a papírok, kibírtak volna még száz napot, amíg a Román Nemzeti Könyvtár döntést hoz a sorsukról.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés