2008. július 04., 00:002008. július 04., 00:00
A kegytemplom kertjében berendezett szabadtéri oltárnál szerdán 11 órakor kezdődött ünnepi szentmisét Tamás József római katolikus segédpüspök a környékbeli papság részvételével celebrálta. Közreműködött a Kelemen Antal karnagy által vezényelt Rétyi Kováts András Egyesület fúvószenekara, mely 1993 óta minden esztendőben részt vesz Háromszék második leglátogatottabb búcsúján. A fúvószenekar közismert egyházi énekek és Mária-énekek feldolgozásával hangolta rá az ünnepre a jelenlévőket, majd a szentmisén és a templom közelében lévő hegytetőn elhangzó énekeket is zenekar kísérte.
A szentmisét követően a hívek elénekelték a pápai és a magyar himnuszt, majd – a hagyományokhoz híven – elindult a keresztúti körmenet, melyen több száz hívő vett részt. Idén a moldvai csángómagyarokat érte az a megtiszteltetés, hogy a fatimai szűzanya szobrának másolatát vihették. A főpapi áldást követően a futásfalvi zarándokok a régi magyar himnuszt, a Boldogasszony Anyánkat, majd a székely himnuszt elénekelve tértek vissza otthonaikba „lélekben, imádságban, öszszefogásban megerősödve”, mint ahogy azt a rendezvény végén Tifán Lajos helyi plébános megjegyezte.
Fórika Balázs
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.