
Fotó: Bálint Eszter
Bízik abban Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke, hogy a diszkriminációellenes tanács jogerős döntésének birtokában békés úton is el lehet érni, hogy magyarul is lehessen intézni a hivatali ügyeket a nagyváradi városházán, ugyanakkor magyar nyelvű kommunikációt várnak el az RMDSZ-es vezetésű Bihar megyei önkormányzattól is.
2017. szeptember 10., 15:572017. szeptember 10., 15:57
Magyar nyelvű ügyfélszolgálatot és hivatalos tájékoztatást kér immár írásban is az amúgy magyar vezetésű Bihar Megyei Tanácstól az Erdélyi Magyar Néppárt – vonatkozó kérésüket pénteken iktatták a megyeházán. Ezt megelőzően sajtótájékoztató keretében számolt be a nyelvi jogok terén elért eddigi eredményekről Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke, valamint Menyhárt Gabriella ügyvéd, és az eseményen jelen volt Molnár Csongor is, aki magánszemélyként tett feljelentést az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) a nagyváradi városi önkormányzat ellen még 2013-ban.
Azt kifogásolta, hogy a városháza honlapján nem jelennek magyarul a tanácsi határozatok, az üléseket összehívó közlemények, mint ahogy magyar ügyfélszolgálat és magyar nyelvű formanyomtatványok sincsenek.
és – egyetlen kivétellel – 30 napot adott a helyzet rendezésére. A kivételt a formanyomtatványok jelentették, mivel az RMDSZ 2012-es választási kampányban lefordított néhány formanyomtatványt, így azok hiányát nem lehetett felróni az önkormányzatnak, pedig azóta sem elérhetőek. Az akkor is Ilie Bolojan nemzeti liberális párti (PNL) polgármester által vezetett városháza megfellebbezte a döntést, de alapfokon a váradi ítélőtábla, majd idén májusban a legfelsőbb bíróság is elutasította az óvást, így
A májusi ítélet indoklását a napokban kapták kézhez, Csomortányi István pedig bizakodó, azt mondja, a határozat birtokában tárgyalásokat kezdeményeztek az önkormányzattal polgármesteri, alpolgármesteri szinten, és az eddigiekben azt tapasztalták, hogy
Kérdésünkre elmondta, a magyar nyelvű ügyintézés, a közérdekű információk, tanácsi határozatok, összehívók esetében várható siker, ezekre ugyanis törvény kötelezi az önkormányzatot.
Hasonló elvárásokat fogalmaztak meg ugyanakkor a néppártosok az RMDSZ-es Pásztor Sándor által vezetett megyei önkormányzat felé is, felhívva a figyelmet arra, hogy
„Ez az első beadványunk a megyéhez az anyanyelvi jogok témájában, a sajtón keresztül üzentünk már, és személyesen is jeleztük. De eltelt másfél év, és nincs előrelépés. Külön szégyen, hogy egy magyar ember áll a megye élén” – fogalmazta meg Csomortányi. Leszögezte ugyanakkor, hogy amennyiben beadványuk nem jár sikerrel, ezt is peres útra terelik.
Mint ahogy
vagy azt a választ adják, amit korábban a városházának, vagyis hogy más állam zászlaját csak a román zászló kíséretében lehet használni.
Hétfőn telik le a harminc nap, amióta a kérésüket iktatták, augusztus 10-én még abban bíztak, hogy a 21-ei virágkocsis felvonulásig választ kapnak, de nem így történt, és egy férfitól el is vették a rendőrök a magyar zászlót, s sajtóbeszámolók szerint a menetben helyet kapó táncosok egy csoportjának sem engedték, hogy a magyar lobogóval vonuljanak végig a városon. Holott – emlékeztetett Csomortányi István – a megyei kormányhivatal által idézett törvényi előírás csak az intézményekre és hivatalos ünnepekre vonatkozik.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
szóljon hozzá!