
A színház előtti térre várják a váradi magyarokat
Fotó: Bálint Eszter
Élőláncra hívja a nagyváradi magyarokat a magyar egységért az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nagyváradi szervezete. A Krónikához csütörtökön eljuttatott közlemény szerint azt szeretnék, ha a június 9-ei helyhatósági választásokon közösen indulnának az RMDSZ-szel.
2024. március 21., 18:572024. március 21., 18:57
Mint írták: az esemény célja, hogy március 24-én (vasárnap) 16.30-kor a nagyváradi Bémer téren, a Szigligeti színház előtt „összegyűlve, egymás kezét fogva, politikai beszédek nélkül, az élőlánc jelképét felhasználva adjunk hangsúlyt közös ügyünknek”.
hisz a jó szereplés önmagában nem lehet elégséges. A cél számunkra világos, a megoldás kézenfekvő és megvalósítható, ezért arra kérünk mindenkit, aki a szívén viseli városunk magyar közösségének jövőjét, segítse munkánkat! A meghirdetett élőlánccal a célunk az, hogy felmutassuk a létező közösségi igényt a valódi magyar egység megteremtésére” – szögezi le az EMSZ váradi szervezetének közleménye. Amely koalíciót szorgalmaz a két politikai alakulat között, miután az elmúlt években külön-külön nem tudtak sikert elérni Nagyváradon.
Ez már csak azért is fontos mert a szervezeteink között az országos együttműködésről szóló megállapodás már megszületett, amely megállapodás kitér arra is, hogy lehetséges és megengedett a két szervezet között a helyi koalíció. A háború árnyékában, az egyre nehezedő körülmények között, azokon a településeken, ahol számbeli kisebbségben vagyunk, a magyar egységnek nincsen alternatívája” – érvelt az EMSZ.

Létrejött a hárompárti megállapodás az idei választási „szuperévre” az RMDSZ és „versenypártjai” között, viszont azzal a különbséggel, hogy nem a három alakulat lépett szövetségre egymással, hanem az RMDSZ külön-külön az EMSZ-szel és az MPE-vel.
Mint ismeretes, szerdán az EMSZ és az RMDSZ választási megállapodást írt alá, amelynek értelmében előbbi megkapja az EP-jelöltlista 4. (nem befutónak számító) helyét. Kelemen Hunor ismertetése szerint a helyhatósági választásokon négy, kimagasló jelentőséggel bíró hely esetében is megállapodott a két alakulat, ennek értelmében az EMSZ Marosvásárhelyen támogatja Soós Zoltán független polgármesterjelöltet, valamint Péter Ferencet, az RMDSZ Maros megyei tanácselnökjelöltjét, tovább ugyanez érvényes Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor és Pataki Csaba esetében is. A decemberben esedékes romániai parlamenti választások vonatkozásában az RMDSZ ismételten befutó helyet ajánl az EMSZ-nek. A szeptemberi államelnök-választásra vonatkozó együttműködést később határozzák meg.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
szóljon hozzá!