
Péter Ferenc személyesen is felkereste az érintett marosvásárhelyi gyermekotthonokat
Fotó: Facebook/Péter Ferenc
A Maros Megyei Tanács vezetősége vasárnap este bejelentette: a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság (DGASPC) alárendeltségében működő, fogyatékkal élő gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi központban végzett ellenőrzések során megállapították, hogy a kiskorúak biztonságban vannak, a körülmények megfelelnek egészségügyi állapotukból származó igényeiknek.
2025. január 13., 11:552025. január 13., 11:55
A megyei tanács reakciójának előzménye, hogy a Jogi Forrásközpont (CRJ) képviselői arról számoltak be, hogy egy szombat reggeli bejelentetlen ellenőrzés során súlyos rendellenességeket találtak a DGASPC alárendeltségében működő, fogyatékkal élő gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi létesítményben, és a prefektus azonnal ellenőrzéseket rendelt el.
Az illetékes szervek – a megyei szociális felügyeleti és kifizetési ügynökség (AJPIS), az egészségügyi igazgatóság (DSP) - által feltárt kisebb rendellenességeket pedig haladéktalanul orvosolni lehet – közölte a megyei tanács.
„A központokban feltárt állapotok nem teszik szükségessé a gyermekek áthelyezését. Az ellenőrzések során nem derült fény olyan helyzetre, amely veszélyeztetné a gyerekek egészségét, testi épségét vagy életét” – idézi a közlemény Péter Ferenc megyei tanácselnököt.
a DGASPC tevékenységével kapcsolatban, amint azt a Jogi Forrásközpont képviselői állították – szögezi még le a közlemény.
A Maros Megyei Tanács a prefektus által elrendelt ellenőrzéseken kívül rendszerszintű ellenőrzéseket fog folytatni saját testületével az általános körülmények javítása érdekében. A gyermekvédelmi igazgatóság pedig támogatni fogja az ellenőrző testületek munkáját a kért dokumentumok és információk haladéktalan rendelkezésre bocsátásával – írja az Agerpres.
„Megjegyzendő, hogy ezekben a központokban súlyos fogyatékokkal élő gyermekek vannak, akik egészségügyi problémáik miatt különleges ellátást igényelnek.
– nyomatékosította még Péter Ferenc. Aki amúgy személyesen is ellátogatott vasárnap a gyermekotthonokba.
Apaként és nagyapaként is megrendítőnek találom a kialakult helyzetet, annál is inkább, mert súlyosan sérült gyerekekről van szó, akiknek különféle egészségügyi problémájuk van, ezért speciális ellátásra szorulnak. Egészen kiskoruktól kerülnek a Gyermekvédelmi Igazgatóság ellátásába, mert sok esetben pl. már a kórházból sem viszik el őket a hozzátartozóik.
Függetlenül a hatóságok ellenőrző csoportjaitól, a Maros Megyei Tanács is vizsgálatot indít, ma délután kineveztem az ellenőrző bizottságot is, akik elkezdik az ellenőrzéseket az igazgatóság által működtetett otthonokban” – írta vasárnap Facebook-oldalán.
„Ugyanakkor, felszólítottam a DGASPC vezetőit, hogy továbbra is működjenek együtt a hatóságokkal, biztosítsanak teljes átláthatóságot a vizsgálatokhoz, továbbá álljanak sajtó munkatársainak rendelkezésére, hiszen a közvéleménynek jogában áll tudni, ilyesmi hogyan fordulhatott elő” – szögezte le Péter Ferenc.
Amint arról beszámoltunk, a Maros megyei rendőrség hivatalból büntetőeljárást indított a fogyatékkal élő gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi központnál feltárt rendellenességek ügyében. A rendőrség szombati közleménye szerint a médiában megjelent információk alapján kiskorúakkal szembeni rossz bánásmód bűncselekményének gyanújával indítottak nyomozást, amelyet a marosvásárhelyi bírósági ügyészség irányít.
Szombaton Ovidiu Butuc Maros megyei prefektus is bejelentette, hogy ellenőrzéseket rendelt el a megye valamennyi gyermekelhelyező központjánál. Az ellenőrzések már szombaton elkezdődtek és január 27-ig kell lezárni ezeket. Az ellenőrzéseket a megyei szociális felügyeleti és kifizetési ügynökség (AJPIS), az egészségügyi igazgatóság (DSP), a Maros Megyei Tanács és a Maros megyei rendőrség képviselői végzik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!