2010. augusztus 18., 09:192010. augusztus 18., 09:19
Az Európai Parlament alelnöke tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az augusztus 27-én esedékes általános egyházmegyei választásokon részt vehetnek ilyen személyek, mivel az Egyházkerületi Választási Bizottság (EVB) elutasította a jelölésük ellen benyújtott fellebbezéseket anélkül, hogy figyelembe vették volna a rendelkezésükre bocsátott dokumentumokat. Mint mondta, a testület sem az Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), sem az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság (EÁB) bizonylatait és határozatait nem tartotta relevánsnak, noha ezt az Egyházkerületi Közgyűlés kötelező módon előírja.
Tőkés László emlékeztetett: 1989 előtt a Papp László vezette KREK vezetősége szervilis módon kiszolgálta a kommunista diktatúrát, viszont 1989 decemberében épp a KREK temesvári gyülekezetében fogant meg a spontán népfelkelés, amely a Ceauşescu-diktatúra bukásához vezetett. Így Tőkés szerint a Királyhágómelléken az a képtelen helyzet állt elő, hogy például Nagy Sándor nagykárolyi esperesjelölt esetében még az EÁB vonatkozó határozatát sem fogadták el „bizonyítékként”, melynek értelmében a jelenleg is esperesi tisztséget betöltő egyházi személy „szervezett és titkos formában, aktívan együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, annak ügynöke, informátora volt”.
Ugyanígy Mikló Ferenc bihari újrajelölt esperes és Berke Sándor tenkei lelkipásztor, egyházmegyei missziói előadójelölt kollaboráns voltát tartalmazó hivatalos CNSAS-iratokat is figyelmen kívül hagyták – mutatott rá Tőkés. A sajtótájékoztatón közzétett, a KREK-nek címzett Fellebbezés utáni fellebbezés című összegzésében Tőkés László arra is kitér, hogy „Seres Dénes zilahi jogtanácsosjelöltet annak idején éppen az egyházmegyei jogtanácsosi tisztségétől fosztották meg hűtlen szolgálata miatt – attól a tisztségétől, melyre most újrajelölik.
A volt egyházi vezető azt is érthetetlennek tartotta, hogy a református egyházon belül szektásoknak tartott CE Szövetség – amely tagjainak jelölését az egyházkerület választási szabályzata nem találja ajánlatosnak – miért támogatja a volt besúgókat. Tőkés ezért felhívást intézett a leendő választói közgyűlések részvevőihez, és azt kérte, hogy az augusztus 27-i üléseiken saját szavazataikkal bírálják felül „a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB” munkáját és határozatait. Tőkés László 1990 és 2009 között állt a KREK élén, európai parlamenti képviselői mandátumának az elnyerése után Csűry István lett az ideiglenes püspök, akit tavaly az időközi választáson egy évre teljes jogkörű püspöknek választottak meg. A KREK idén tart általános választást, amelynek során októberben hatéves mandátumú püspököt választanak.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.