
Fotó: A szerző felvétele
Az útszakasz korszerűsítése hónapok óta késlekedik.
Az utca korszerűsítése, a csatorna- és vízvezetékrendszer lefektetése fél évvel ezelőtt kezdődött. Akkor a forgalmat lezárták, az utat felásták, és a tiltakozók megfogalmazása szerint azóta is úgy néz ki, „mintha lebombázták volna”. A tüntetők dühös fejeket ábrázoló kartonlapokat tartottak arcuk elé, és „Turkálj az orrodban, ne a Csíki utcában!”, „Kész röhej!” feliratú táblákat lengettek. Mint mondták, augusztus óta az utcán nem dolgoznak, bár a munkálatok átadási határideje szeptember 15-én lejárt. Az utcában mintegy 40 cég működik, forgalmuk fél év alatt szinte felére csökkent, hiszen a járókelők többsége elkerüli az utat. Emiatt az itt dolgozó mintegy 200 alkalmazott munkahelye is veszélybe került. A lakók és cégtulajdonosok beadványban kérték a polgármesteri hivatal segítségét. A tiltakozók szószólója, Damokos Zsolt elmondta, október 1-jéig várnak, ha addig sem történik semmi, nem gyorsítják fel a munkálatok ütemét, és nem biztosítanak legalább gyalogos közlekedési sávot, kártérítési pert indítanak a polgármesteri hivatal ellen.
Czimbalmos Csaba városmenedzser a Krónikának elmondta, a munkálatok azért késnek, mert az új városvezetés szorgalmazta, hogy a csatornázás és a vízvezetékrendszer kiépítésével egy időben a gáz- és villanyvezetéket is újítsák fel, és fektessék le a földalatti kábeleket. Czimbalmos közölte, ezeket a munkálatokat a gáz- és a villanyvállalat fizeti, az általuk megbízott két másik kivitelező már nem volt tekintettel a lakókra. Ha nem sikerül meggyőzni a kivitelező cégeket, hogy tüntessék el a bejutást akadályozó föld- és törmelékkupacokat, a polgármesteri hivatal ezt önerőből fogja elvégezni. Remélik, hogy legkésőbb jövő héten befejezik a méréseket, valamint a nyomáspróbákat, és az út felújításával megbízott cég folytathatja a munkát. Az első szakasz az év végéig elkészül, hétfőn döntik el, hogy folytatják a munkát, vagy a második részt csak tavasszal ássák fel. A Csíki utca a város egyik legrégebbi utcája, 400 méteren a csatornázás kiépítése és az út felújítása 1,7 millió lejbe kerül, aminek egy részét a környezetvédelmi minisztérium fedezi.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.