Hirdetés

Benyújtották a szentgyörgyi városfejlesztési tervet

Benyújtotta tegnap a központi fejlesztési régióhoz a Sepsiszentgyörgy belvárosának teljes átalakítására vonatkozó tervet a helyi önkormányzat – közölte Antal Árpád polgármester. Mint mondta, a központi fejlesztési régió novemberben hirdette meg a pályázatot, azóta több mint 30 szakember dolgozott az integrált városfejlesztési terven.

Bíró Blanka

2009. április 01., 09:432009. április 01., 09:43

Együtt ülésezik a megyei és városi tanács
Közös ülésen dönt a közös ügyekről a Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi tanács – jelentette be tegnap Tamás Sándor tanácselnök. Az ülésre április 10-én kerül sor a Székely Nemzeti Múzeum toleranciatermében. A napirendet még nem véglegesítették, de tárgyalnak majd a Háromszék Táncegyüttes társfinanszírozásáról, a megyei kórházról és a fogászati ambulanciáról. A napirendi pontokat közösen vitatják meg, de a két testület külön-külön szavaz. Tamás Sándor szerint a megyei tanács a többi településen is tart majd kihelyezett vagy a település önkormányzatával közösen lebonyolított üléseket.

Ez a város 0,8 négyzetkilométeres területét és több mint 12 ezer lakost érint, hat elemre épül, kivitelezése 12,5 millió euróba kerül, amiből 8,9 pályázati pénz. Antal Árpád elmondta: bár az elbírálás politikai döntésen múlik, reméli, megkapják a támogatást, hiszen több szakember egybehangzó véleménye szerint a térség legjobb és legátfogóbb projektjét készítették el.

A központi fejlesztési régió összesen 151 millió eurót hívhat le a strukturális alapokból, ennek a felét Brassó kapja, egynegyedét Szeben és Marosvásárhely, míg a maradék mintegy 45 millió eurón a régió többi 28 városa osztozik.

A sepsiszentgyörgyi terv első eleme az utcák javítása, ennek során a kábeleket a föld alá rejtik, és kicserélik a padokat és a lámpatesteket is – magyarázta Kovács Kázmér főépítész. A második elem a zöldövezet-létesítésre vonatkozik, parkosítják a könyvtár mögötti elhanyagolt teret.

Harmadik célkitűzésként mélygarázsok és emeletes parkolóházak építése szerepel, a három létesítményben mintegy 600 autó parkolhat. Ezzel a megyeháza és a színház előtti utcákban megszüntetnék a gépkocsiforgalmat, és kiterjesztenék a nemrég felújított Erzsébet parkot. A tér szélén cukrászdák, kocsmák kapnának helyet, a környéken pedig sétálóutcákat hoznak létre.

Emellett restaurálnák a Bene-házat, a szecessziós villában vadászmúzeumot rendeznének be. Antal Árpád szerint az egészségügyi minisztérium megígérte, más ingatlanért cserébe hajlandó átengedni a műemlék épületet. A polgármester szerint a projekt három év alatt valósulna meg.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
Hirdetés