Hirdetés

Befellegezhet a brassói reptérnek a félgőz miatt több millió eurót bukó légitársaság szerint

•  Fotó: Dan Air/Facebook

Fotó: Dan Air/Facebook

Nyílt levélben kongatta meg a vészharangot a Dan Air légitársaság, amely a szakhatóságok mellett Marcel Ciolacu kormányfőnek is címzett „segélykiáltásában” úgy fogalmaz: ha nem biztosítják az idén nyáron nagy csinnadrattával megnyitott brassói reptér állandó, és nem csak félnapos nyitva tartását, hamarosan lakatot tehetnek a legújabb romániai légikikötőre.

Páva Adorján

2023. szeptember 25., 21:152023. szeptember 25., 21:15

2023. szeptember 25., 21:262023. szeptember 25., 21:26

Mint ismeretes, a 2017-ben alapított román Dan Air az egyetlen, amely a június 15-ei nyitás óta folyamatosan járatokat üzemeltet a vidombáki létesítményben. Azonban már elejétől fogva akadályokba ütközött: a legsúlyosabb probléma, hogy az első ilyen jellegű romániai zöldmezős beruházásként a Brassó megyei önkormányzat által több mint 130 millió euróból létrehozott és működtetett, a Székelyföldet is kiszolgáló reptér csak 12 órát üzemel naponta, 7 és 19 óra között. A légikikötőt ugyanis virtuálisan, az aradi repülőtérről irányítják, és a légiforgalom-irányító szolgálatnak (ROMATSA) nincs több embere.

A korlátozott nyitva tartás felborította a más repterekről is járatokat indító légitársaság terveit. Nem sokkal a júniusi nyitás után jelezték: ha a hatóságok nem orvosolják a problémát, felfüggesztik brassói járataikat. Ám végül letettek erről, és azt közölték, hogy inkább bukaresti kínálatukból törölnek bizonyos járatokat, hogy működtetni tudják az erdélyieket.

Hirdetés

Augusztus elején úgy tűnt, megbékéltek a sorsukkal és a légikikötő rövid nyitva tartásával, hiszen bejelentették három új járat őszi beindítását: a nyár folyamán a népszerű görögországi, törökországi charter járatok mellett Rómába, Stuttgartba, Nürnbergbe, Madridba, Barcelonába, Münchenbe, Brüsszelbe, Valenciába és Londonba menetrend szerinti gépeket indító Dan Air novembertől közvetlen oslói, párizsi és dubaji összeköttetést is ígért, később pedig dublini, tel-avivi és malagai járatokat is.

Azonban a probléma továbbra is fennáll: olyannyira, hogy Matt Ian David, a társaság menedzsere szerint a csupán 12 órás működés immár 2,6 millió euró veszteséget okozott nekik.

De nemcsak a Dan Air számára okoz jelentős gondokat a „félgőz”. A nyílt levélben felhívják a figyelmet, hogy már kezdetét vette a hideg időszak, amikor a kedvezőtlen időjárás egyre sűrűbben ront a látási viszonyokon. A vidombáki létesítményben – ahonnan időközben már a Wizz Air is indított járatokat – a jelenlegi besorolása szerint legalább 550 méteresnek kell lennie a látótávolságnak, hogy egy gép leszállhasson, ám télen ez ritkán tapasztalható Brassó környékén, főleg a reggeli órákban. Sőt már most, szeptemberben is többször előfordult, hogy a gépeknek 20-30 perces késéssel kellett landolniuk, mert nem volt tiszta az idő.

Közben az új reptér a legkorszerűbb berendezésekkel van felszerelve, amelyek kisebb látótávolság esetén is lehetővé tennék a biztonságos leszállást, ám ezeket még nem engedélyeztették, ezért fennáll a veszély, hogy a rossz időjárás tovább csökkenti a repülőtér működési idejét – figyelmeztetnek a nyílt levélben.

Idézet
A magántársaságok nem tudják a végtelenségig elnyelni a veszteségeket, amelyeket bizonyos megkerülhetetlen szolgáltatók rossz tervezése okoz Románia leginkább várt repülőterén, amelyben óriási turisztikai potenciál rejlik. Éppen ezért sürgősen intézkedni kell a brassói reptér megmentése érdekében”

– olvasható a szakhatóságoknak, illetve Marcel Ciolacu miniszterelnöknek címzett nyílt levélben. Amelyben két „mentőövet” említenek: a működési idő meghosszabbítását, illetve a leszállások biztosítását rosszabb látási viszonyok között is, amely csökkenti a más repterek igénybe vételével járó költségeket is.

A Dan Air emlékeztetett: a 12 órás műszakot a légiforgalom-irányító szolgálatnál (ROMATSA) tapasztalható szakemberhiánnyal magyarázzák a hatóságok. Emiatt szerintük a légitársaságok nem tudják garantálni az utasoknak, hogy elérnek célállomásukra; többször más reptéren kellett landolnia egy-egy járatnak, mert a brassói már bezárt. Mindez nagy kellemetlenségeket okoz az utasoknak és nagy pluszköltséget a légitársaságoknak.

A panaszos vállalat szerint legalább öt éve tudni lehetett, hogy megnyit az új reptér, ám egyetlen szolgáltatónak, a ROMATSA-nak nem sikerült időben felkészülnie. A Dan Air külön nehezményezi, hogy miért Aradnak kell ellátnia a virtuális irányítást. „A román légiipar számára továbbra is nagy talány, miért döntöttek az aradi virtuális légiirányítás mellett Bukarest helyett, ahol lett volna elég szakember, hogy napi 24 órán keresztül ellássák a brassói feladatot.

Idézet
Másik paradoxon, hogy az aradi nemzetközi reptér, amelyet havonta 20 utas vesz igénybe, non stop nyitva van, miközben Brassóban több mint 10 ezer utast jegyeztek”

– érzékelteti a helyzet visszásságát a Dan Air, amely szerint ők és a brassói létesítmény vezetősége is hiába kérték a nyitva tartás meghosszabbítását, illetve rugalmasabbá tételét. A társaság annak a véleményének is hangot adott, miszerint túlzottan elbonyolították az ellenőrző szervek brassói felépítését, és emiatt nagyon kevés légiirányító tud megfelelni az irányukba támasztott elvárásoknak.

A nyílt levelet megfogalmazó társaság szerint jelenleg az lenne a legegyszerűbb, ha a ROMATSA meghosszabbítaná a náluk dolgozó légiirányítók munkaidejét, ha már munkaerőhiányra panaszkodnak – egyébként a Dan Air szerint elfogadhatatlan ez a magyarázat, ugyanis több olyan, szakképesítéssel rendelkező légiirányítóról tudnak, akiket nem volt hajlandó alkalmazni a ROMATSA.

Ugyanakkor az is megoldást jelentene, ha engedélyeznék, hogy a légiforgalom-irányító szolgálat „munkaidején” kívüli időszakban úgynevezett információs szolgálatot működtessenek, amely kiváltaná a hagyományos szolgáltatást – ezt számos más európai országban alkalmazzák a forgalom lebonyolítása terén. Harmadik lehetőségként pedig azt említik, hogy meg kellene könnyíteni a légiforgalom-irányítók kiképzését, szakképesítés-szerzését.

korábban írtuk

Felfüggeszti több bukaresti járatát, a brassói repülőteret pedig bepereli a Dan Air
Felfüggeszti több bukaresti járatát, a brassói repülőteret pedig bepereli a Dan Air

Kitart a brassói repülőtér mellett a Dan Air, mely július 9-étől kezdődően több bukaresti járatát is felfüggeszti, hogy az erdélyieket működtethesse – jelentette be a román fapados légitársaság csütörtökön.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban

A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban

A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban
2026. augusztus 30., vasárnap

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát

Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát
2026. augusztus 30., vasárnap

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Zivatarok, majd ismét hőség várható Erdélyben

Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.

Zivatarok, majd ismét hőség várható Erdélyben
2026. augusztus 29., szombat

Ejtőernyős katonákat sodort el az erős szél Marosvásárhelyen, egyikük villanyvezetékek közé került

Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.

Ejtőernyős katonákat sodort el az erős szél Marosvásárhelyen, egyikük villanyvezetékek közé került
2026. augusztus 29., szombat

Felavatták a 230 millió lejes beruházással megépült Regionális Idegsebészeti Központot Kolozsváron

Szombaton felavatták Kolozsváron a Regionális Agyérbetegségi és Idegsebészeti Központot Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, Mircea Abrudean szenátusi elnök, Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter, valamint más tisztségviselők jelenlétében.

Felavatták a 230 millió lejes beruházással megépült Regionális Idegsebészeti Központot Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

„Márton Áron itt van köztünk” – Nagyszabású ünnep Csíkszentdomokoson Erdély püspöke tiszteletére

A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.

„Márton Áron itt van köztünk” – Nagyszabású ünnep Csíkszentdomokoson Erdély püspöke tiszteletére
2026. augusztus 29., szombat

Rengeteg szőlőfajtát sorakoztat fel a „kóstoló kiállítás” Kolozsváron

A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) különleges kiállítást mutat be az érdeklődőknek.

Rengeteg szőlőfajtát sorakoztat fel a „kóstoló kiállítás” Kolozsváron
2026. augusztus 29., szombat

Heidl György államtitkár: a magyar–magyar párbeszédnek kézzelfogható eredményekhez kell vezetnie

Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében erdélyi útjuk egyik legfontosabb tanulságaként azt emeli ki, hogy önmagában a párbeszéd kevés: annak akkor van értelme, ha konkrét eredménye is születik.

Heidl György államtitkár: a magyar–magyar párbeszédnek kézzelfogható eredményekhez kell vezetnie
Hirdetés
Hirdetés