
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Kolozsvári székhelyén is választási sikereit ünnepelte hétfő délután az RMDSZ: 99 százalékos feldolgozottság mellett biztosan örülhetnek két európai parlamenti képviselőnek, megannyi „megőrzött”, jó néhány „visszaszerzett” településnek, újdonságnak számító győzelmeknek. Eddig 199 településről derült ki, hogy biztosan RMDSZ-es polgármester vezeti őket az elkövetkező négy évben.
2024. június 10., 17:012024. június 10., 17:01
2024. június 10., 17:062024. június 10., 17:06
„Bár még nincsenek végleges eredmények, már sok mindent látunk” – kezdte választásösszegző kolozsvári sajtótájékoztatóját Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, kiemelve, hogy szerinte pártja és az erdélyi magyarok az elmúlt 20 év legnagyobb sikerét érték el az idén, amit a számok is alátámasztanak.
Hozzátette: az eredmények azt mutatták, hogy az erdélyi magyar közösség megértette az EP-választások fontosságát. „A mi közösségünk megértette az európai parlamenti választásoknak a tétjét, és ez azt jelenti, hogy azt, amit mi mondtunk, nagyon nyitottan fogadták.
Másrészt pedig azt is el kell mondani, hogy a magyar emberek értékelték és értékelik az önkormányzatokban végzett munkát, és ezt a munkát nemcsak hogy értékelték, hanem megerősítették azt a bizalmat és azt az irányt, amelyet az önkormányzatokban a jelöltjeink képviseltek” – fejtette ki a szövetség elnöke. Leszögezte: fontos elmondani, hogy a számok megszerzett mandátumokat, tisztségeket jelentenek, de közben embereket is.
„Ez egy nagyon erős közösség mindenféle tekintetben. Egy olyan közösség, amely azt a reményt éltette és élteti, hogy itthon, a szülőföldön akar jövőt teremteni, jövőt tervezni. És én azt gondolom, hogy ez a legeslegfontosabb. Ez az ő eredményük. Ez a mostani eredmény ennek a nagy, hatalmas közösségnek az eredménye” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Elmondta, külön öröm, hogy az RMDSZ olyan szavazatokat is magáénak tudhat, „amelyek eddig soha nem RMDSZ-listára kerültek”. A pártelnök köszönetet mondott a szövetség minden tagjának, az önkénteseknek, a kampányban tevékenykedő szakembereknek, a stábnak.
„Kaptunk tegnap egy óriási felhatalmazást, kaptunk egy nagy bizalmat a mi közösségünk részéről, és ilyenkor a köszönet után rögtön azt kell mondanunk, hogy ezt meg fogjuk hálálni és rá fogunk szolgálni erre a bizalomra munkával” – fejtette ki, hozzátéve, hogy
A megyei tanácsok vonatkozásában is sikereket könyvelhet el az RMDSZ, négy tanácselnöki tisztséget szerzett meg a szövetség.
Kelemen Hunor kiemelte, hogy Székelyudvarhelyen, ahol Szakács-Paál István nagyon nagy fölénnyel nyerte a polgármester-választást, soha nem aratott még ekkora győzelmet az RMDSZ.

Jelentős fölénnyel Szakács-Paál István, az RMDSZ jelöltje nyerte meg a polgármester-választást Székelyudvarhelyen a vasárnap rendezett helyhatósági választáson. Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor bejelentette győzelmét, Marosvásárhely Soós Zoltán jól áll.
Szatmárnémetiben szintén nagy fölénnyel nyert a szövetség, Szatmár megyében úgyszintén. Maros megyében is nagyon nagy többséggel tudott győzni az RMDSZ, megőrizték Szászrégent is. Négy év kihagyás után ismét az RMDSZ fogja vezetni a Bihar megyei Margittát is.
Kelemen Hunor külön kitért a szórványra is, hangsúlyozva, hogy 2020-ban sok településről, sok megye vezetéséből kiszorult a párt, de az idén bebizonyosodott, hogy a közösségek önerőből képesek változtatni.

Győzött a magyar egység Koltó-Katalinban: a következő 4 évben is Csendes Lajos vezeti majd a települést – jelentette be Facebook-oldalán Pintér Zsolt, az RMDSZ Máramaros megyei elnöke.
Kelemen Hunor elmondta, hogy „ha a dolgok jól mennek”, akkor Nagybányán meglesz a harmadik tanácsosi mandátum is. Máramarosszigeten egyről kettőre növelték a tanácsosok számát, Vajdahunyadon négy év után visszajutott két tanácsossal a párt a városvezetésbe, Déván pedig eggyel növelték az RMDSZ-es tanácstagok számát.
Szeben megyében négy év után újra lesz RMDSZ-es a medgyesi, a vízaknai és a balázstelki helyi tanácsban. Fontos sikernek könyvelte el a Kolozs megyei Bács község „megtartását” és azt is, hogy Temesváron koalícióban bejutottak a városi tanácsba.
„Bákó megyét emelném ki, ami az egyik nagyon fontos eredményünk, amire én személyesen is nagyon büszke vagyok. Négy évvel ezelőtt Gyimesbükkön először megnyertük az önkormányzati választást, most azt ismét megnyertük, de úgy, hogy most már a többséget is megszereztük a gyimesbükki tanácsban. De ami ennél sokkal érdekesebb, hogy a legkeletibb településen, ahol magyarok élnek, Gajcsányán – amihez tartozik Magyarfalu is – megnyertük az önkormányzati választást” – hangsúlyozta, gratulálva egyúttal Gal Alinának, Gajcsánya újdonsült vezetőjének, aki a szövetség legfiatalabb polgármestere lesz a maga 28 évével.

Első ízben választottak magyar polgármestert a Bákó megyei Gajcsána községben (románul: Găiceana). A polgármester egy fiatal magyar lány, az RMDSZ-színekben induló Gál Alina.
Az európai parlamenti választásokon leadott szavazatok kapcsán elmondta, hogy a 2019-es adatokhoz képest mindenhol növekedés tapasztalható az RMDSZ vonatkozásában: Hargita megyében 103 ezerről 111 ezerre, Maros megyében 75 ezerről 86 ezerre, Szatmár megyében 41 ezerről 59 ezerre, Kovászna megyében 51 ezerről 62 ezerre nőtt a leadott szavazatok száma.
„Azt gondolom, hogy a 2024-es választási esztendő első évadja sikeresnek mondható, és az a 6,5 százalékos eredmény, ami országosan ma biztos, bármennyit is változik, ez már 6,4 alá nem igazán tud menni ennél a feldolgozottságnál” – zárta a pártelnök a sajtótájékoztatót.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
szóljon hozzá!