2010. augusztus 05., 09:372010. augusztus 05., 09:37
Mint fogalmazott, „a nemrég Háromszékre látogató Borbély László környezetvédelmi miniszter valójában szomorú hírt hozott a barótiaknak, hiszen tájékoztatott, hogy idén 1,5 millió lejt kapnak az integrált vízhálózat-korszerűsítési program kivitelezésére”.
Nagy István elmondta, a víz- és csatornahálózat felújítása közel 20 millió lejbe kerül, a környezetvédelmi minisztérium által támogatott projekt tavaly kezdődött el, amikor a szaktárca egymillió lejt utalt ki a munkálatokra. „Ha ilyen ütemben haladnak, a baróti víz- és csatornarendszer felújítása 15 év alatt készül el” – fogalmazta meg a polgármester.
Hozzátette: Barót önkormányzata előteremtette a 15 százalékos önrészt, s miután kifizették a 230 ezer lejt, teljesen kiürült a város kasszája. Ugyanakkor a brassói kivitelező cég már előrehaladt a munkálatokkal, ki kellene fizetni az elmaradásokat a vállalkozónak. „Ha azonban idén csak 1,5 millió lejt utal ki a környezetvédelmi minisztérium, kénytelenek leszünk leállítani a munkálatokat” – szögezte le az elöljáró, aki ugyanakkor felrója, hogy a Kovászna megyének árvízvédelmi munkálatokra jóváhagyott 10 millió lejből a baróti gát megerősítésére nem különítettek el egyetlen banit sem.
Amint arról beszámoltunk, Borbély László miniszter háromszéki munkalátogatása során megfeddte a baróti polgármestert, amiért nem tudta, hogy a város határában levő gát a bánya tulajdona. Nagy István azonban kitart amellett, hogy nem az ő feladata a gát tulajdonjogának tisztázása, és elvárja a környezetvédelmi minisztériumtól, hogy oldja meg a város árvízvédelmét.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.