Hirdetés

Bankkölcsönből vásárol lakásokat diplomásoknak a marosvásárhelyi önkormányzat

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Több mint hatmillió eurós kölcsönt vesz fel a marosvásárhelyi önkormányzat lakásgazdálkodási vállalata, a Locativ Rt. 90 lakás megvásárlására – döntöttek a napokban tartott közgyűlésen. A 6,6 millió eurós hitelt a cég a tervek szerint 20 év alatt fizetné vissza, és két év türelmi idő után kezdene törleszteni.

Máthé Éva

2010. február 02., 08:412010. február 02., 08:41

Csegzi Sándor alpolgármester szerint az önkormányzat újratárgyalta a hitelfelvétellel kapcsolatos licitet, hogy a Locativ Rt. a lehető legelőnyösebb hitelkonstrukciót vegye igénybe. „Jelenleg nagyon alacsony kamatú kölcsönöket lehet szerezni, és nekünk erre van szükségünk” – mondta a Krónikának az elöljáró. A lakásokba elsősorban a hajdan államosított s utóbb visszaszolgáltatott házakból kiköltöztetett családokat, illetve diplomás fiatalokat helyeznék.

Mint arról beszámoltunk, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz 1800 lakásigénylés érkezett. Ebből 90 kérvény olyan családoktól származik, amelyek a visszaszolgáltatott épületekben laknak, és ezeket sürgősen el kell hagyniuk. A tanács tavaly nyáron tendert írt ki lakásvásárlásra, amelyen egyetlen cég, a leggazdagabb marosvásárhelyi üzletembereknek tartott Benţa testvérek vállalkozása, a Benţa Contranscom Rt. vett részt, így a Locativ Rt. az általuk épített apartmanokat vásárolná meg.

A terv nem mindenkinek nyerte el tetszését, Molnár Gábor RMDSZ-es tanácsos, vállalkozó szerint az üzlet politikai lobbi eredménye. „Nem szavaztam meg a határozattervezetet, mert nem értek egyet azzal, hogy politikai lobbi eredményeként a Benţa cég lakásait fogja megvásárolni az önkormányzat. Ez a közpénzek elherdálását jelenti” – mondta Molnár, aki szerint Marosvásárhelyen a Benţáék által kért 80 ezer eurós árnál sokkal kevesebbért is lakáshoz lehet jutni. Hozzátette, a kölcsönfelvétellel ugyan egyetért, de úgy véli, a hitelből a Locativ Rt.-nek kellett volna lakásokat építtetnie.

„Úgy tudom, hogy az eredetihez képest csökkent a Benţa-lakások ára, a két- és háromszobás lakrészeket négyzetméterenként 600 eurós áron vásárolja majd meg a Locativ Rt.” – osztotta meg véleményét lapunkkal Kolozsváry Zoltán. A szintén RMDSZ-es tanácsos szerint azok, akik úgy vélik, kár ennyi pénzt kiadni szociális lakásokra, elfeledkeznek arról, hogy ezek összkomfortos apartmanok.

„Ezek nem szociális lakások, a minőségük is jobb azokénál, amelyekbe az önkormányzatok hajléktalanokat szoktak költöztetni. Itt olyan családokról van szó, akik nem tehetnek arról, hogy államosított házakban éltek. Szükség van a magasabb komfortú lakásokra, mert ezekkel a városba tudjuk csalogatni, itt tudjuk tartani a képzett munkaerőt, a diplomás fiatalokat” – érvelt az önkormányzati képviselő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés