
Balog Zoltán
Fotó: Kiss Gábor
Balog Zoltán szerint a reformáció fél évezredes jubileumán a magyar egyházak együttlétét kell hozzátenni a reformáció igazához.
2017. szeptember 30., 16:082017. szeptember 30., 16:08
2017. szeptember 30., 16:112017. szeptember 30., 16:11
Az emberi erőforrások minisztere a kolozsvári Farkas utcai református templomban, a reformáció éve erdélyi főrendezvényén tartott beszédében arra figyelmeztetett, hogy az ünneplőknek, a magyar egyházak képviselőinek együtt kell maradniuk és tovább menniük. „Ezt az együttlétet kell hozzátennünk a reformáció igazához” – fogalmazott a miniszter.
Balog Zoltán Arany János Walesi bárdok balladáját idézve jelentette ki:
„Ha magunknak, magunkért viselnétek a palástot, fogadnánk el a hívek, a választók bizalmát, akkor méltatlanok lennénk mind a kettőre” – fogalmazta meg. Hozzátette: tisztesség és felelősség másokért tenni, és ehhez nem elég a szakma kitanulása, szükség van Isten kegyelmére, az elhívására.
A kolozsvári ünnepi istentiszteleten Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
Fotó: Kiss Gábor
Kozma Zsolt nyugalmazott teológiai professzor prédikációjában kijelentette: ha nem is tudjuk, mi lesz ezután, hogy megtelik-e 500 év múlva is a kolozsvári Farkas utcai templom, de „hinni kell, hogy Isten velünk van, és ha ő velünk, kicsoda ellenünk". Azért könyörgött, hogy az ige hódító útjába se külső ellenség, se a saját bűnünk ne álljon.
Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a Kolozsváron született Dávid Ferencre, az unitárius egyház alapítójára emlékeztetett az évfordulón. Úgy vélte,
Ez a határozat teremtette meg azt a történeti lehetőséget, hogy Erdélyben az unitárius felekezet egyházzá tudott szerveződni, és meg tudott maradni.
Fotó: Kiss Gábor
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke az erdélyi hegyek között több mozdony által vontatott csíksomlyói zarándokvonatokkal példázta, hogy az erők összeadására van szükség a cél eléréséhez.
– fogalmazott. A magyar kormánytól kapott segítséget egy olyan mozdonyhoz hasonlította, mely hátulról tolta meg a szerelvényt. Elmondta, az 500 éve szórványban működő egyháza a példa arra, hogy van bizonyság a túlélésre.
Fotó: Kiss Gábor
A magyarországi református egyház üdvözletét Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületét Csűry István püspöke, a protestáns egyházak világi vezetőinek az üdvözletét pedig Farkas Emőd, az unitárius egyház főgondnoka tolmácsolta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!