
Fotó: 123RF
Több tucat fontos közúti jelzőtábla hiányzik Szeben megye útjairól – derül ki a Szeben megyei Területi Közrendvédelmi Hatóság (ATOP) jelentéséből.
2023. március 22., 09:012023. március 22., 09:01
A Turnul Sfatului portál által idézett dokumentum szerint például a szép, de egyben veszélyesen kanyargós transzfogarasi út mentén is kivágtak és elloptak négy KRESZ-táblát és az azokat tartó oszlopot, illetve veszélyes kanyarokat jelző figyelmeztető táblákat.
Az ügyben az országos útügyi hatóság területi képviselete feljelentést tett a rendőrségen.
Ott találjuk a 104 G megyei út Hortobágyfalva és Oltszakadát, a 106-os megyei út Polyán és Kisludas, a 141 A megyei út Nagyselyk és Vecsérd, a 105-ös megyei út Kürpöd és Szentágota, a 142-es út Bázna és Fehér megye határa, a 106-os út Polyán és Fehér megye határa közötti, illetve a105 K út Lessesen áthaladó szakaszát.
A cikk szerint amúgy a megye több községvezetője is azt jelezte, hogy náluk nem tűntek el táblák, de például
Rákovica és Nagybaromlak elöljárója is jelezte továbbá, hogy vannak gondok.
A listát márciusban állították össze, és a Területi Közrendvédelmi Hatóság céljai között szerepel, hogy a helyzet rendezése mellett a rendőrséggel és más hatóságokkal együtt kidolgozzon egy stratégiát, amely megelőzné a táblák ellopását. A testület legközelebb csütörtökön ül össze, az ülés napirendjén szerepel az ellopott KRESZ-táblák ügye.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
szóljon hozzá!